- 70 éves lett, csinált leltárt, számadást, mint ilyenkor szokás?

- Á, dehogy, minek, menni kell tovább. Élni akarok még egy kicsit, persze, volt olyan pillanat, amikor úgy nézett ki, hogy nem jutok el idáig, de itt vagyok, szóval nekem ezt jelenti ez a 70 év.

Tele vagyok tervekkel, izgatnak még dolgok, mindig inspiráltak az anyagok, új ötletet adnak, állandóan találok olyan motívumot, amit be tudok építeni az alkotásaimba, ezért úgy gondolom az ember nem áll, nem állhat meg, menni kell tovább.

Fiú létére már tíz évesen tudta, mi szeretne lenni, hála általános iskolai rajztanárának, Goór Imrének, aki bevette a városi képzőművész körbe. Az ott tevékenykedő művészek és alkotói légkör örökre beleivódott a fiatal A. Varga Imrébe és lényegében elindította a képzőművészeti pályán. A sors kegye, hogy kisiskolásként rendszeresen bekukucskált a legendás műkertvárosi alkotóházba és leste a művészeket. Ennek hatására kijelentette: festő leszek és itt fogok élni. Így is lett.

- Általában minden gyerekvers bájos és kedves, de ezekből a sorokból extra adag tisztaság, üdeség, kerekdedség és hiteles optimizmus árad. Ilyen az Ön személyisége is?

- Hiszem, hogy folyton változunk, és azt is, hogy nem ez a változás határozza meg az alapvető személyiségünket, de nagyon sokat tesz ahhoz, akik vagyunk. Úgy érzem, kicsit elhatározás kérdése is, hogy milyenek szeretnénk lenni. Sokáig éreztem magam kevésnek, sikertelennek, de egyszer csak azt éreztem, hogy több is lehetek, és hogy ezt nagyon szeretném. Emellett az elsődleges…

Tanító, óvónő és írónő. E szerteágazó érrendszer közös verőere a gyerekek iránti végtelen szeretete, ismerete, elfogadása és a velük való ösztönösen jól bánni tudás. Lipóczki Szilvia a kecskeméti Csillagbölcső Waldorf Általános Iskola pedagógusa, akinek első gyermekverses kötete Napkirakós címmel idén tavasszal jelent meg. Versei nem csupán egy varázslatos világba kalauzolják el az olvasót, de olyan kiveszőben lévő értékeket is közvetítenek, melyeket nekünk, felnőtteknek is érdemes a szívünkbe zárni.

- Ha valakinek, Önnek igazán több generációt érintően nagy adag kreativitással „terhelt” a családja, akár lehetett volna egyenes is ez az út. 

Vannak kiváltságosak, akik egyenes utat járnak be életük beteljesítése során. Czifrák László, üveg- és kerámia restaurátor művész még ha sokszor nem is sejtette, valójában egy irány felé utazott élete szerelvényén, de csak számos zsákutca és kerülő után érkezett a célba. A kecskeméti városházán végzett nagyszabású restaurálási munkálatai kapcsán beszélgettünk a száz fokon égő, rendíthetetlen teherbírású, nyitott és örökösen nyughatatlan személyiségű szaktekintéllyel.

- A fotózás mellett egy ideje a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteménykezelője. Kortárs fotóművészként egy fotómúzeumban dolgozni, szinte olyan, mint egyszerre lenni a múltban és a jövőben.

- Imádom a fotográfiát, mindegy melyik vetületét érintem, ezért is vállaltam el ezt a feladatot, amivel egy eddig számomra rejtett szegletéhez kapok hozzáférést. A…

Az alkotóvágy gyermekkora óta lázasan munkálkodik benne, mely végül a fotográfia kérdőjelekkel tűzdelt, végtelen képi nyelvében tudott igazán kiteljesedni. A Fehér Vera, kecskeméti fotóművész alkotásai személyes önarcképként tükrözik vissza a művésznő életét, sok nézőpontú, érzékeny és nyughatatlan művészi énjét. Vallja: benne tudok maradni a fotográfiában úgy, hogy kilépek belőle.

Egy késő őszi napon vezetett utam Nagy István Gubához, aki egy tősgyökeres vacsiközi. Amikor odaértem, rendezett porta és egy „Tiszta udvar, rendes ház” feliratú tábla fogadott. Az ajtóban pillanatokon belül megjelent Guba úr és kedves felesége, Icuka, és barátságosan betessékeltek a házba.

Bent aztán egy remek kávé mellett Guba úr felelevenítette történeteit, amelyekre ma már nyugdíjasként is szívesen emlékezik vissza. Születése itt él, de akkoriban még csak tanyás övezet volt a környék, amikor a kis Guba már az utcákon szaladgált. Becenevét kedvenc édességéről kapta,…

Nem sok ember él Kecskeméten, de talán az országban sem, akiről már életében közterületet neveztek el. Kecskeméten a Vacsiközben mégis találunk rá példát. Nagy Istvánt - vagy ahogy mindenki ismeri -, Gubát ez a megtiszteltetés érte. Jogosan, hiszen számos dolgot köszönhet neki a városrész. A Guba park névadója ma is meghatódik, mikor felidézi a „parkkeresztelés” egykori pillanatát.

- A munka nehézsége vagy időigénye miatt érez így?

- Nagyon sok helyen dolgoztam már és számos feladatban kipróbáltam magam, de ekkora volumenű, összetettségű és kihívásokkal teli munka ez volt az első az életemben. Az épület homlokzatán található összes műkődíszt és a pártázatot - körben az épületen kb. 322 méter hosszan - mi restauráltuk vagy rekonstruáltuk, a második és harmadik ütem keretében pedig a beltéri lépcsőket és korlátokat restauráljuk.

Két évig béreltünk Kecskemét külterületén egy műhelyt, ahol…

A kecskeméti városháza homlokzata egyike az épület azon részeinek, mely radikális változáson ment keresztül a 2019 óta tartó felújítás során. A szakavatatlan szem számára csak szebb és egységesebb lett, azonban a műkőből készült tagozatok, szobrok és díszek soha nem látott újjászületése mögött verejtékes munkaórák, rendíthetetlen szakmai alázat és féltő odafigyelés rejtőzik. A látvány és a mögöttes magas szintű minőség Deák Jenő kőrestaurátor mesternek és csapatának köszönhető, aki bár sok évtizedes tapasztalatot tudhat magáénak, mégis élete fő művének tekinti a hírös város jelképének felújítását.

- Elenyésző azon gimnazisták száma, akik az egész nyarukat képesek önszorgalomból egy templom felújítási munkálataira szánni. Hívta, vonzotta az elrendelt út? 

- Inkább úgy fogalmaznék, valahogy magától értetődő volt, hogy ott a helyem. Gimnazista voltam, amikor szülőfalum és otthonom, Budakeszi templomának restaurálása elkezdődött. Mihelyt tudomást szereztem erről, azonnal a helyszínre mentem, megismerkedtem a restaurátorokkal, a munkájukkal, s azt hiszem, ott el is dőlt a sorsom. 

Harmonikus egységben létezni önmagunkkal és környezetünkkel, s több évtized múltán is képesnek lenni gyermeki szenvedéllyel elmerülni hivatásunkban, olyan kivételes áldás, mely csak keveseknek adatik meg. Balázsikné Juhász Györgyi festő restaurátor ezen szerencsések közé tartozik, elégedettsége, békéje, szakmája iránti rajongása szinte árad belőle. Megannyi országos jelentőségű helyszín és megbízatás után most a kecskeméti városháza rekonstrukciós és restaurációs munkálataiban vesz részt. Nem csak keze munkájának szépségeit, de egy komoly jelentőségű felfedezést is neki köszönhetünk.

- Meséljen a kecskeméti munkáról, hogyan érzik nálunk magukat?

- Szeretünk a hírös városban dolgozni, az emberek észrevehetően türelmesebbek és kedvesebbek, mint a fővárosban, frissebbnek, ropogósabbnak érezzük a munkát itt. Kevésbé kapkodós a légkör, még így is, hogy körülbelül egy évünk van egy olyan mennyiségű és összetettségű munkára, ami egy kisebb műhelynek normál esetben 2-3 éves leterheltséget jelentene. A városháza komplex és nagyszabású felújításán belül a díszterem padsorának és felburkolatának felmérését és helyreállítási munkálatait végezzük, ezenfelül szakmai felügyelet…

Családi házuk tetőterének lambériázása közben, gyermekként szívta magába először a fa illatát, s látta testközelből szerethető, ezer arcát, mely aztán elindította a jelenhez vezető úton. Zágoni Péter okleveles farestaurátor művész keze között közel két évtizede szépülnek és kelnek új életre sok-sok éves, fából készült műtárgyak és bútorok. Most éppen a kecskeméti Városháza dísztermének padsora és falburkolata ébredezik több mint százéves álmából a Budakeszin élő restaurátor szakértelmének és értő gondoskodásának köszönhetően, mely munkálatokat ezúttal is Kóbor Zsolt kollégájával közösen végzik.

- Milyen órás emlékei vannak gyermekkorából édesapja révén?

- Rengeteg élmény köt apám műhelyéhez, melyet egy kalocsai zsidó órásmester özvegyétől vásárolt meg, miután az izsáki órásműhelyét az oroszok lelketlenül kifosztották. Iskola után minden nap hozzá vezetett az utam, a pult mögötti sufni részben megírtam a leckéimet, apám pedig - munkája közben - kikérdezett. Én meg figyeltem, segítettem, szívtam magamba a szakma fortélyait. A két világháborút testileg és lelkileg is megsínylő generáció volt az övék, gyermekként mindig érdeklődéssel hallgattam, ahogy apám és az üzletbe bejáró…

Hanga István Kecskemét legidősebb iparosainak egyike, egy országosan is jegyzett órásdinasztia második generációjának tagja. Az élete gyermekkora óta az órákról szól. Immáron 54 évet töltött el a munkaasztal mellett. Otthonában, a szinte megszámlálhatatlan féle óra és legalább ennyiféle ketyegés, tik-takolás, bim-bamolás és kakukkolás közepette fejtegettük, mi tarthat egy embert több mint öt évtizede az órák bűvöletében és mit is jelent az az órás szellem, amelyben nevelkedett.

- A Bács-Zöldért Zrt. átvészelte a történelem viharait, nemrégen ünnepelte 72 születésnapját. A cég megalakulása óta folyamatosan működik, de ha most a 80-as éveket írnánk, egészen más témákba és egészen más szájízzel avatna be, igaz? 

- Igen, nagyot fordult velünk és a komplett magyar mezőgazdasággal a világ. A rendszerváltás előtti időszak igazi aranykorként írta be magát a történelembe. Kimagasló adottságokra épülő, óriási és sikeres iparágnak számított a   mezőgazdaságunk. Hazánk Európa éléskamrája volt, komoly igény mutatkozott a magyar…

Az alföldi homokon zamatossá érett zöldségek és gyümölcsök hírneve és elismertsége egy időben áttörte az országhatárokat és meghódította a fél világot. A Duna-Tisza köze növénytermesztése nem csak erős és magas szakmai színvonalú volt, de az itt élőknek is biztos megélhetést nyújtott. A történelem azonban kíméletlenül megfakította a térség egykori dicső és fényes jelképét, s a rendszerváltás elindította máig tartó hanyatlását. Gulyás János, kertészmérnökkel, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk, aki évtizedeket töltött el az iparágban – kíváncsiak voltunk, hogy a laikusként aggasztónak ítélt helyzetről mi a véleménye a szakembernek, van e jövője a homoki növénytermesztésnek?

- Olyannal találkozik az ember, hogy házaspárok munkatársak, de az kivételesnek számít, ha a gyermekük is a vállalkozásban dolgozik. Miként kormányozható ez a családi hajó? 

- A munkamegosztásunk az évek során fokozatosan csiszolódott, s nagyon jól, egymást erősítve működik - mondja az Iparművészeti Főiskolán az ékszertől a kisplasztikán át a cégérkészítéséig mindent elsajátító családfő, Zoltán Győző, hozzátéve, hogy egy összetett feladatnál mindenki azt csinálja, amiben erős.

-  Nekem a különféle szerkezetek és műszaki…

Kecskemét egyik jelképe, a szecessziós városháza teljes megújulása során annak belső terei is újjászületnek. A munkálatok komoly szakértelmet kívánnak, hiszen a századfordulós műremekek csak értő kezekben kelhetnek új életre. A díszterem nyolc méteres csillárja, a kisebb világítótestek és a korabeli, fali világító karok restaurációs feladatait egy martonvásári családi vállalkozás vette gondozásába. Zoltán Győző, Kovács Erzsébet és fiuk, Babarczi Zoltán Péter ötvös iparművészek cégét nem csak a szeretetből és tiszteletből szőtt családi kötelékek, de a páratlan szakmai tudás, az elhivatottság, a közösen gondolkodni és tenni tudás is olajozottan, eredményesen működteti. A beszélgetésre együtt érkeztek, hiszen ha szakmáról van szó, ők hárman egyek.

- Évtizedeket töltött Kecskeméten, szakmai pályafutása mégsem innen startolt el. 

- Az egyetemi évek után - ahol néprajz és népművelő szakon végeztem - elsőként…

A Budapest, Észak-Kelet-Magyarország és Kecskemét háromszögben töltötte állandó mozgásban eddigi életét, de Kecskemét mindig is meghatározó marad számára. Bárhol is volt éppen, a magyar közművelődésért való elhivatott tenni akarása helytől függetlenül markánsan jellemezte őt. Dr. Kriston Vízi Józseffel, a kecskeméti kulturális élet egyik meghatározó alakjával beszélgettünk.

Nem tudok tovább menni.Tovább kell menned. Tovább megyek.” (Samuel Becket)

…27 év...Egy épület, a város szívében, mindössze 27  évig működött, mint zsinagóga.

1944-ben 244 fő a kecskeméti ortodox zsidók létszáma.

A zsinagóga, - ma a legtöbb esetben, funkcióját vesztett épület- mindig valamiféle, megfoghatatlan varázslattal és csodával teli hely volt számomra.

A falakban maradt imák ...

A falakban maradt befejezetlen történetek ...

A falakban maradt városi pletykák ...…

A régi volt munkahelyem a Magyar Fotográfiai Múzeum. Az egykori ortodox zsinagóga épülete és a kutatási területem egyike. Naponta a falak között dolgoztam, és sokszor becsukott szemmel elképzeltem milyen volt az épület, mint zsinagóga. A falakban maradt imákkal az elmondott és megélt történetekkel. Figyeltem a kis David-csillagos ablakokon beszűrődő fényeket, ahogy mindig másképp világítják meg a belső teret, és miként az üvegablakban, a fények játékaként tükröződik itt-ott a hatágú csillag.

Nehéz kérdések. A világ elképzelhetetlen mennyiségű valami, benne rengeteg felfedezni valóval, protonok, neutronok és elektronok kavalkádja, melyekből egész galaxisok alakultak ki csillagokkal, bolygókkal és holdjaikkal. Ilyen a Föld is melyen az élet is mint olyan, egyszer csak megjelent. Mi, az anyag legmagasabb rendű szerveződései, akik mára már lassan kilépnek a naprendszerből, társadalmakat hozunk létre, és uraljuk a bolygónkat. Sokszor rohanunk, így nincs időnk meglátni az olyan csoportokat, melyek nem olyan feltűnőek, mint mi magunk.

Az ember hálózatokban él.

Egy tizenöt éves fiatal vagyok, aki szereti és keresi az érdekes dolgokat. Próbálom optimistán látni a világot, még akkor is, ha néha ez elég nehéz. Mint mindenki más a korosztályomból próbálok túlélni és egy élhető jövőt kialakítani a társadalmunk részére. Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy mivel lehetne elősegíteni azt a világot, amely később minket éltet.

Mindezek jóvoltából kiváló lehetőség nyílik arra, hogy elhivatott lokálpatrióták, önkéntes gyűjtők, nem hivatásos kutatók munkája révén is feltáruljon egy-egy kevésbé ismert időszak, a publikációk által formált köztudatba át még nem került igyekvő iparos-család vagy szakma csoport, gazdálkodó, alkotó és befolyásos értelmiségi, felső- és középosztálybeli cívis, vagy a távoli múltban is   már jövőt tervező „kovász-emberek” életútja, tevékeny példája.

A mindennapi élet különböző területén tevékenykedő polgárok újabb összefogása: a Tiringer Album így egészíti ki maga…

„Az egykori Nagy-Kecskemét s a sajátos történelmű „Háromváros” emberének tájformáló település-rendszeréről, az azokat reprezentáló építmény típusokról számos kitűnő tanulmány, önálló monográfia született már eddig. Hasonlóképpen jó ideje folyik a térség településeit mai nap is jellemző, olykor már emblémává nemesedett, jobbára a 18-20. században emelt épületek s azok tervezőinek szisztematikus bemutatása.

Uram! Szabadíts meg bennünket e szörnyű időkben!

A járványügyi rendelkezések értelmében március végétől határozatlan ideig nem lehet nyilvános miséket tartani. A kecskeméti Szentcsalád Plébánián Hatházi Róbert atya a káplántársaival úgy döntött — a Milánó környéki Robbiano di Giussano egyházközösség mintájára —, hogy a hívektől fényképeket gyűjtenek be, azokat teszik ki az üresen maradt ülőhelyekre, hogy ilyen módon lehessenek jelen az online misén. A kápolna megtelt képekkel, csak a plébánián az ilyenkor oly szokatlan csendet kellett elviselniük.

- Mi volt életed első színházi élménye?

- Tiszakécskén jártam általános iskolába, így gyermekéveimben igazi színházban nem jártam, mert nem volt rá lehetőségem. Viszont emlékeimben erősen él, amikor kisiskolásként egy ünnepélyen, Móricz Zsigmond Hét krajcárját mondtam el. Ahogy a végére értem a szövegnek, lenéztem a nézőkre, a sok egyszerű falusi emberre, és láttam, hogy milyen hatással van rájuk ez a mélyszegénységről szóló drámai történet. Felfedeztem gyermekként a katarzis erejét, amit ráadásul én okoztam a hallgatóságomnak. Diákként imádtam szavalni. Már a Katonába…

Ha újra kezdhetné sem csinálna mást Orbán Edit drámapedagógus, aki a kecskeméti Katona József Gimnáziumban tanult, majd a nyugdíjazásáig szeretett gimnáziumában vezette a színjátszókört, de még most is szervez ünnepségeket, vállal felkészítést szavalóversenyekre, felvételikre. Életművéért a közelmúltban vehette át a Solténszky Tibor díjat a Nemzeti Színházban.

Csertő Lajos mérnök életrajzában több ponton kitér arra, hogy Kecskemét milyen fontos szerepet játszik az életében. Kecskemétinek vallja magát, hiszen itt született 1943-ban és járt iskolába a piaristákhoz. Középiskolás kora óta Dunaújváros vonzáskörzetében él, ahol gépésztechnikumban tanult, majd a Dunai Vasműben kezdett el dolgozni előbb ösztöndíjasként, később a gyártásvezető csapatban. Megjegyzi, hogy felesége is kecskeméti. Munkája több alkalommal kötődött a városhoz, hiszen mérnökként kemencét épített és javított a Kerámia Stúdióban (1979-ben és 1981-ben ösztöndíjat kapott a Stúdiótól), dolgozott a…

Kecskemét lehetne egy környezettudatos, kulturálisan izgalmas város. A kedvenceim a színjátszók, a görög udvar miliője, Mátis Kálmán és hatóköre, a Nalayala Klub, az egykori Kádgyár épülete a lámpáival, a volt Szigma és annak teherliftjei. Az utóbbiak ébresztik fel bennem az örök ábrándozást egy lehetséges kortárs kiállítóhelyről.