„Nem tudok tovább menni.Tovább kell menned. Tovább megyek.” (Samuel Becket)
…27 év...Egy épület, a város szívében, mindössze 27 évig működött, mint zsinagóga.
1944-ben 244 fő a kecskeméti ortodox zsidók létszáma.
A zsinagóga, - ma a legtöbb esetben, funkcióját vesztett épület- mindig valamiféle, megfoghatatlan varázslattal és csodával teli hely volt számomra.
A falakban maradt imák ...
A falakban maradt befejezetlen történetek ...
A falakban maradt városi pletykák ...
Húsz évvel ezelőtt, egykori projektem és munkám ( Múltunkat magunkban hordozzuk a jelenben...) miatt volt szerencsém jó néhány elhagyott zsinagóga épületébe bemenni. Megérinteni az elhagyott táliszokat, vagy egy imakönyvet, amelyet talán már 70 éve sem használtak. A lélek elszállt, de a tárgyak ottmaradtak.
Lenyűgöző belépni egy ablaktalan, elhagyott, érintetlen, dohos könyvszagú épületbe. Az idő megállt, az épület őrzi az utolsó Istentisztelet vagy az utolsó péntek este hangulatát. Így történt ez az első alkalommal is amikor beléptem a kiskunhalasi zsinagógába sok-sok évvel ezelőtt
Felmentem a női karzatra, az Ezrát Násimra, és akkor ott észre vettem a padokra szögezett kis réztáblákat. Először, csak keveset elszórtan, aztán egyre többet. Nevekkel, sok- sok névvel. Nevek a hitközség egykori tagjainak a nevei... Igen ezeket a táblácskákat több, mint 100 évvel ezelőtt szögezték fel. ...és akkor eszembe jutott az a több éves munkám, amelyet Izraelben végeztem, és amely régi elárvult vagy használaton kívüli magyarországi zsinagógák értékeinek megmentéséről szólt. Igen, nagy érték lehet, az egykori zsinagóga kilincse, egy lámpás, egy Tóratekercs, vagy egy abból kivágott cipőtalpbetét. A múlt emlékei, amely máig él minden zsidó emlékezetében és minden közösség életében. Akkor ott álltam a kiskunhalasi zsinagógában a kis réztáblák előtt és arra gondoltam, hogy ez a csoda. Csoda az, hogy a kegytárgyak és berendezési tárgyak, amelyeket ma is használ a hitközség, szinte mindegyike, névvel megjelölt. Az adományozó, vagy az egykori hitközségi tagjára emlékeztető. Nevek belekarcolva, ráírva, ráhímezve mindenben és mindenütt. A zsinagóga épületének ablakain, az előimádkozó állványon, vagy annak terítőjén, a gyertyatartókon, a kiddus serlegen, a kisszé sel Elijahu-n, a sófáron, a szédertálon, és még sorolhatnám a számtalan berendezési és kegytárgyat, amelyen mind-mind nevek szerepelnek. A kiskunhalasi zsinagóga csaknem eredeti formájában, számtalan eredeti berendezési tárgyával és kegytárgyával megmaradt és mesél a múltról. Mesél, emlékeztet, hogy általa mi is emlékezni tudjunk múltunkra és magunkban hordozhassuk azt.
Sajnos Kecskemét mindkét megmaradt zsinagóga épületének más sors jutott.
Most, amikor ezt a tanulmányt írom, pontosan a fentebb leírt élmények motiváltak. A fentebb leírt élmények, és az a sok találkozás, visszaemlékezés, az életnek más dimenzióba helyezése, amelyet az Izraelben eltöltött éveim alatt kaptam, és amelyek mélyen megérintettek és hatnak rám a mai napig.
A találkozások, emberekkel akiknek szülővárosuk és az életük fontos része volt Kecskemét. Egészen 1944. áprilisáig...
Igen, akkor nekik, azoknak, akik egykor történetesen az ortodox zsidó hitközség tagjai is voltak, megszűnt minden. Hirtelen vége lett a gyermekkornak, a családi fészeknek, egy közösséghez tartozásnak. Ez volt 1944. áprilisa, és az a néhány nap, hét és hónap... és azután nem volt hova visszatérni, ha persze egyáltalán volt kinek.
Emberekkel, visszatértekkel, akkor már meglett bölcs igen bölcs idősekkel adatott meg jó néhány találkozás Izraelben. Egykori kecskemétiek, akiknek annyi, de annyi év után is bevésődött örökre szülővárosuk. Emlékezetükben még oly tisztán és tökéletesen megmaradt a régi zsidó iskola vagy az egykori tanító lakása. Vagy éppen a zsinagóga épületének elrendezési és berendezési tárgyai, a padozatok az ülésrendekkel, történetek, és mesék az egykori rabbikról, kántorokról, tanítókról. Sok-sok emlék, amely emlékezetünk mélyébe ivódik mélyen, nagyon mélyen.
A történet egy halas konzervdobozról és két tizenévesről. Háború, zsidók, orvos szülők, akiket 1944-ben egy éjszaka behívnak a kórházba..., a két gyerek pedig otthon marad, és vár. Vár a jobb és békésebb napokra, a szabadságra és legfőképpen a szüleikre. Majd eltelik egy nap, két nap, egy hét, két hét, hónapok, és ők felélik az összes ételkészletüket, kivéve a halkonzervet, és várnak és biztosak benne, hogy igenis ők, a szülők is visszatérnek. Éhesek, nagyon éhesek, de ha a mama és a papa hazajön, még legalább ott van az az egy konzerv. Eltelnek évek, és még mindig várnak és reménykednek. Egy halkonzerv marad és ők ketten a lakásban. 1948., aki tudott már régen visszatért, de a papa és a mama nem. Illegális cionista mozgalmak, lehetőségek. A két testvér akkor ott, ebben a lakásban elhatározza, hogy nem maradt más csak a jövő. Elindulnak, Izraelbe. A halkonzervet leteszik az asztalra, és soha de soha az életben nem térnek vissza abba a budapesti lakásba...
Most, amikor az ortodox zsinagógáról és a hitközségről írok, mindössze 27 évről beszélünk. A történelem vagy a város történetében ez egy nagyon rövid időszak. Mégis hihetetlen mély, maradandó kulturális és vallási nyomot hagy Kecskemét város életében.
A fasizmus őrülete a kecskeméti zsidóságot sem kímélte meg a pusztulástól. Így azok az emberek, akik még beszélhetnének a város egykori múltjáról, az egykori zsidóság életéről már nem tehetik.
Több, mint 70 évvel ezelőtt magukkal vitték a kecskeméti zsinagóga és zsidó élet mindennapjait, ízét, illatát, alkalmaikat, ünnepeiket, történeteiket és titkaikat valamelyik haláltábor egyikébe.
Mint ahogyan a kecskeméti izraelita hitközség 1943-ban megjelent „Tanuló napközi” éves jelentésében olvassuk: „Együtt akartunk lenni, és ebbe az együttlétbe bele akartunk vonni mindenkit. A közösségi érzésnek ezt a szükségességét be akartuk bizonyítani mindenkinek...”
Nem marad más hátra, mint régi iratokból, levéltári anyagokból próbáljuk az ezer és ezer darabra hullott mozaikot összerakni.
Mielőtt az ortodox és a neológ zsinagógák történetéről írok, egy rövid történelmi és vallástörténeti kitekintést kell tenni.
Magyarország zsidóságának tagolódását a vallási modernizációra és asszimilációra kész neológ és a vallási hagyományt mindenekelőtt megőrizni kívánó ortodoxia ellentéte jellemezte.
Az ortodoxia és a később neológnak nevezett irányzat konfliktusa az 1840-es évekre több oldalról is kibontakozott. A zsidóság polgárosodása Európa szerte szorosan összekapcsolódott a valláshoz a hagyományhoz való viszony átértékelésével.
Nem volt ez másképp Kecskeméten sem. A hitközség kebelébe tartozó ortodox imaházi egyesület 1917-ben kivált és önálló autonóm ortodox hitközséggé alakult, amelynek alapszabályát 1918. március 31-én, Kecskeméti Izidor hitközségi elnök írt alá.
A Kecskeméti Ortodox Autonóm Izraelita Hitközség alapszabálya: (részlet)
Templom rituális berendezéssel ősi szokás szerint:
Anyakönyvvezető rabbi hivatal, metszők és előimádkozok, mikveh, rituális fürdő, koscher mészárszék, baromfi metsző helyiség. Elemi iskola, Talmud- Tóra iskola. Húsvéti pászka sütés és eladás.Rituális élelmiszer-kereskedés felügyelete. Mindenféle létesítendő ortodox irányú alapok, egyletek felügyelete.
Továbbá itt találunk a templom berendezésére vonatkozóan is néhány részletet:
„A templom berendezése valamint az ottani rituális szertartások, imarendszerek, régi alakjukban meghagyandók, azok alakításoknak vagy változtatásoknak alá nem vethetők”
„Továbbá a hitközség jövedelmét képezik: Templomi székek bérei, vételára, és adói”, pászkasütés utáni és mikveh (rituális fürdő) jövedelme.”
Még néhány érdekesség az Alapszabályból:
„Ha valaki templomi ülését bérbe adja, a bérbeadó ezt megelőzően tartozik az elnöknek bejelentést tenni. Aki templomülést örököl, vagy ajándékba nyer, és átíratás végett egy éven belül nem jelenti be az előljáróságnak, akkor az átírási díj kétszeresét köteles fizetni. Az előljáróság továbbá engedélyt ad az orth.koscher tanítás móz iskola belső ügyeire, jelesül a rendtartás a tanítás módszere és iránya, a tanulók testi és szellemi épségben maradása és a hús kimérésére, orth.koscher étkezdékre, és az orth.koser élelmiszerek kereskedésére.”
Továbbá még az iskoláról: „Az iskolaszék felügyel a rendtartás, a fegyelem fenntartása tekintetében. Továbbá felügyel a hitoktatásra, úgy a hitközségi iskolában, valamint az orth.tanulók által látogatott nép-polgári-és középiskolákban.”
„ A kecskeméti ortodox izr. hitközség tagja lehet mindazon kecskeméti nagykorú és önálló izraelita vallású egyén, ki az alapszabályok értelmében ezen hitközséghez csatlakozik, magyar állampolgársággal bír, és aki az előjáróság által megállapított felvételi díjat ezen hitközség pénztárába befizette.
A rabbi hitközség lelki vezetője, ki egyszersmind végzi az anyakönyvvezetéssel járó teendőket, választása élethossziglan érvényben marad. Választásának alapfeltételét képzi a magyar állampolgárság, továbbá tudományosságát és képesítését vele vérrokonságban nem álló három hazai elismert ortodox rabbi bizonyítványával (hátóresz) tanúsítsa és végül rendelkezzen az állami törvények által előírt képesítéssel. Megkívántatik tőle a szigorú vallásosság, jellemszilárdság, erkölcsös élet folytatása. Teendőit képzik: felügyelni az Isteni tiszteletek menetére és minden rituális intézményre, úgyszintén az előimádkozóra és a metszőre. Tanítja és interpretálja a vallás törvényeit, dönt rituális kérdésekben a Sulchan Aruch értelmében.
A templomban és ünnepnapokon szónoklatokat illetve alkalmi beszédeket tart, végzi az esketést, végzi hazai törvényeink értelmében az anyakönyvek vezetésével járó teendőket. Végül felügyel a helybeli elemi, polgári és középiskolai ortodox izraelita vallásoktatásra, esetleg azt maga is végzi. A rabbi hatáskörébe tartozó összes teendők és ügyek intézkedései csak azon esetben érvényesek, ha azok a Sulchan Aruch kódexének megfelelnek.
A metszők és az előimádkozók mindenben a rabbi fennhatósága alatt állnak, úgyszintén a mészáros is.”
Tehát ezen szigorú és a hagyományt végsőkig követő vallási előírások betartásával jött létre vagyis vált ki a kecskeméti ortodox hitközség.
1917-ben, amikor már állt a ma ismert nagyzsinagóga épülete.
A zsinagógák elhelyezésére vannak ugyan előírások, hogy vízparton, „tiszta helyen”, az adott hely legmagasabb pontján kell épülnie, de a szétszórtatásban élő, sokszor üldözött zsidóság ezeket az előírásokat nem tudta minden esetben érvényesíteni, ezért környezete a helyi adottságoktól függött.
„Ha egy zsinagógát akarnak építeni, ki kell kérni valamely törvénytudó tanítását, hogy hogyan és miként építsék ” - olvassuk a Sulchan Aruch-ban.
Röviden: mi a különbség építészetileg az ortodox és a neológ zsinagóga között?
A neológok részéről a zsinagógák építészeti követelményei a következők voltak:
„A tóraolvasó asztal a bima, a zsinagóga középpontjából a frigyszekrény előtti emelvényre a mizráhra helyezendő.
Az Istentisztelt idején orgona és kórus alkalmazható, ezért ez a zsinagógákban énekkar és orgonakarzat elhelyezését kívánja.
A zsinagógában végezhető az esketés (ugyanis ez ideig az udvaron történt), így ez két újabb mellékhelyiség létesítését teszi szükségessé, a menyasszony és a vőlegény egymástól elkülönített várakozási szabályát figyelembe véve.
A női karzat mellvédrácsozatának alacsonyabb kivitele csak kisebb belső átalakítást igényel az épületen belül.”
Az ortodoxok részéről 124 rabbi az alábbi zsinati határozatot hozta a zsinagóga belső és külső téralakítására vonatkozóan:
„Tilos olyan templomban imádkozni, ahol a bima nem középen áll
Továbbá tilos a kórussal együtt imádkozni és az ilyen imára áment mondani
Csak a szabad ég alatt szabad ifjú párt esketni
Tilos a templomra tornyot építeni
A női karzatot sűrű ráccsal kell lezárni
Tilos a kórus énekét hallgatni, így szükségtelen az énekkari karzat és az orgona bármilyen zsidó szokást, vagy az ősöktől örökölt szabályt megváltoztatni”
Ezt a 71 rabbi által aláírt határozatot, 1866-ban valamennyi hitközség megkapta, és saját belátása szerint tett eleget neki.
Tehát Kecskeméten a század ‘20-as éveitől - két idős hittestvér elmondása szerint - békésen egymás mellett élő két izraelita közösséget találunk. A neológ zsidók körülbelül kétharmados többségi arányt élveztek az ortodoxokkal szemben. Előbbiek templomának tervét Zitterbart budapesti építész készítette, az épület kivitelezési munkáit Obermayer Lajos szolnoki építő iparos nyerte el. 1864.március 8-án a szerződést megkötötték. A nyomban megkezdett építkezéshez a szükséges összeget előjegyzés után eladott templomülések díjából, a régi ülések áthelyezési díjából, adakozásokból, kötvények árából finanszírozták. Arra, hogy a toronyban óra helyeztessék el, költség már nem jutott.
A templom belső berendezése Obermayer vállalkozónak az építés folyamán bekövetkezett elhalálozása következtében nem az eredeti tervek szerint készült.
A templomban, ahol nemcsak a vallásos, hanem a magyar hazafias érzést is mindig híven ápolták, nagynevű papok és kántorok működtek és pedig, Fleischmann Simon, dr. Perls Ármin, dr. Bárány József főrabbik, Moór Rafael, Móor Mór főkántorok.
1891-ben Lőwy Gyula által a prágai kiállításon vásárolt orgonával szerelték fel a templomot s a hitközség első orgonistájaként, Szabados Géza zeneiskola igazgató szerepelt. Az első orgonás házasságkötésben Szemző Vilmos banki pénztárnok, és Steiner Irma részesültek, 1892 -ben.
A nagyzsinagóga belső teréről készült fotók ma is lenyűgözőek, a temető mártírcsarnokában láthatjuk.
A neológ zsinagógának ma mindössze néhány eredeti tartóoszlopát találjuk, méghozzá a belső térben jobbról és balról, láthatunk néhány kecses, kovácsoltvas oszlopot, kék színre festve, valószínűleg ez lehetett az eredeti színűk is. A hatalmas belső teret ugyanis két oldalról két emelet magasan - a nők elkülönítésére - vékony öntöttvas oszlopokkal támasztották alá..
Az ortodox zsinagógáról a következőket:
Mint arról a korabeli felekezeti sajtó beszámol, az ortodox hívek saját templom híján gyakran béreltek imahelyeket az őszi nagyünnepek alkalmával.
Ilyen épület volt Kecskeméten az Ét-és Táncterem a Pistához vagy ahogyan másképpen nevezték Loth-féle ház, ugyanis az épület Loth István tulajdonát képezte.
Ez a nagyon is világiasnak ismert szórakozóhely imahelyre történő kiszemelése a maga nemében országosan is egyedülálló kivételes eset. A hagyományaikhoz oly híven ragaszkodó ortodox zsidók érdekes, hogy egy vendéglőt szemelnek ki zsinagóga céljára. Azonban az épület kiválasztásában valószínűleg a helyszín jó adottsága, központi fekvése játszotta a szerepet.
„A kecskeméti autonóm ortodox izraelita hitközség VI. kerület, Mezei u. 4.sz. h. (a régi Loth - féle vendéglő) földszintes épületét megvette és az ebben lévő tánctermet kívánja imaházzá átalakítani, úgy hogy belül körös körül fából és deszkából készítendő karzattal ellátni és a tetőt valamint a mennyezetet 2,0 méterrel felemelné."
Ekkor, az átalakítás következtében szűnik meg az eredeti eklektikus homlokzat és tűnik el az „Ét és Táncterem a Pistához” című felirat.
Kecskeméten, 1918. szeptember 30. napján tartott tanácsülésből:
Így a nők különválasztásával a zsinagógái térben az 1868-ban megadott zsinati határozatot tartották elfogadottnak. A női karzatra épület hátsó homlokzatán kialakított fedett falépcsőn lehetett feljutni, amelyet még néhány eredeti fénykép tanúsít.
A női karzat megmagasításának következtében születtek a megmagasított falszakaszokban a Dávid csillagos körablakok. Ez a körablakos megoldás a 19. század utolsó harmadától kezdődően jellemző a hazai zsinagógaépítészetre.
Így az épület külső formájában elnyeri az ortodox vallási követelményeiben előírt zsinagógaépítésre vonatkozó szabályokat, és megfelel a Sulchan Aruch előírásainak is.
Ekkortájt az épület a romantikus stílus jegyeit viselte magán. Az épület utcafronti részén üzletek kaptak helyet.
Ezek az üzletek az 1940-es évekig maradtak fenn, majd helyükön később újabb üzletek nyíltak, amelyek az épület múzeummá történő átalakításáig működtek, mint ahogyan ezt a mellékelt fotó is mutatja.
A falakat díszítő baldachinfestés igen egyszerű és gyenge szakmunka volt, inkább egy akkori polgári lakás díszítettségét tükrözte. A frigyszekrény körül és a földszinten a karzatot tartó konzolok befogása alá a falra keretbe foglalt oszlopokat festettek, kék színnel, nyomott mintával
Az ortodox zsinagóga mennyezetdíszítésének értéke az, hogy Magyarországon ortodox zsinagógában nem találunk ilyen jellegű ábázolásokat.
A kecskeméti ortodox zsinagóga mennyezetének legfeltűnőbb díszítése a szarvas, az oroszlán, a párduc és a sas. Egy a Talmudból olvasható példázatot, az Atyák mondásainak allegóriáját jelenítik meg. „ Légy erős, mint a párduc, könnyű, mint a sas gyors, mint a szarvas és hős, mint az oroszlán, hogy teljesítsd égi Atyád akaratát.”
Az ortodox zsinagóga értéke azonban inkább történeti, mintsem művészettörténeti.
Történeti, hogy volt Kecskeméten egy olyan kis létszámú, de annál erősebb, magát ortodox zsidónak valló közösség, akik éveken át képesek voltak magukat fenntartani, működtetni.
Kecskemét Város 1922-ben megjelent évkönyvéből megtudjuk, hogy az ortodox autonóm hitközség főrabbija Rubinstein József volt.
A kecskeméti ortodox hitközség kántora Goldberger Henrik volt.
A kecskeméti ortodox zsinagógát is a célnak megfelelő használat, az imádkozás és a tanulás tette szentté. Az ortodox hitközség vallási életének és összetartó erejének biztosítéka volt ez a több mint húsz éven át működő zsinagóga.
A fasizmus őrületével a kecskeméti ortodox zsinagóga szerepe is megváltozott.
A kecskeméti ortodox izraelita hitközség 1918-ban jóváhagyott alapszabályában a hitközség célja fejezetében leírtak, miszerint: „ a hitközség czélja vallásos, szertartásos, nevelő, tanító és emberbarát intézeteket és intézményeket felállítani és fenntartani, fejleszteni...”
Igen akkor még senki sem sejthette, hogy sajnos ezek a célok maradéktalanul nem valósíthatóak meg, és ha meg is valósul nem lesz hosszú életű...
1942-ben Schindler József lett a neológ hitközség rabbija.
Rengeteget foglalkozott a fiatalság nevelésével. 1943-ban a háború borzalmainak közepette a neológ hitközség megnyitja a Kecskeméti Izraelita Hitközég Tanuló Napközi Otthonát.
Évi jelentésükből idézve, mennyire érezhető az a lelkesedés, hogy a hitközség igen is élni akar mindenféle megpróbáltatás ellenére is: „ ...és félő, hogy az ifjúság nagy része nem tudja szabadidejét megfelelő helyen eltölteni, rossz társaságba keveredik, elszokik a fegyelemtől, kihal belőle a közösségi érzés, és így sem hazájának, sem városának sem pedig hitközségének nem lehet teljes értékű, becsületes polgára.”
Schindler rabbi másik törekvése az ortodox-neológ jó viszony fenntartása volt. A korlátozások miatt 1944-ben a zsidó hitközségi élet belterjesebb lett, a közösségi élet felvirágzott.
Egy 1944-ben kiadott zsidók elhelyezésével kapcsolatos körlevélből megtudjuk, hogy az ortodox imaház a helyi zsidók egyik gyűjtőhelye lett.
1944-ben a következő adatokat találjuk a kecskeméti zsidókra vonatkozóan.
„Összes létszám 564 család, 1323 fő.”
1944. május 27.-i Kecskeméten kelt: Utasítás a leltár kitöltéséhez
„Általános irányelvek a leltározásnál és kiköltözésről követendő eljárásról”
Idézetek a szövegből: „ a leltárnak a lehető legpontosabbnak kell lenni, tekintettel arra, hogy úgy a leltárt, mint a holmikat, az új lakásba való beköltözésnél egy másik bizottság ismét ellenőrizni fogja... A napról napra fokozódó nyomorra való tekintettel nyomatékosan kérjük a hitközség tagjait, hogy fehérnemű, ruhanemű, élelmiszer, és tüzelőfeleslegeiket még a leltározás előtt ajánlják fel a Fecske u.8 szám alatti Nőegylet külön bizottságának, amely a szegények közötti kiosztást intézi. Mindenki hozza magával építési anyagát, kamrák és egyéb helységek létesítése céljából.
Kérjük, hogy a képekből az üvegeket szedjék ki és ide szállítsák be...”
Részletek az idézetből, amelyek ugyancsak magukért beszélnek.
A leltározás az ortodox hitközség vonatkozásában
Levéltári kutatásaim során találtam meg a „kecskeméti zsidóság összeköltöztetésének és kényszerlakhely kijelölésével, elvihető tárgyakról készült leltárt ”
Itt találtam meg Steinherz Adolf és Popper S. Lázár volt metsző leltározási iratait, amelyek közül említésre méltónak találtam „összeírásaikat”, ugyanis ők, mint az ortodox hitközség tagjai, a zsinagóga kegytárgyainak egy részével bírtak.
Steinherz Adolf leltári igazolásából megtudjuk, hogy birtokában volt két Tóratekercs, 24db. imakönyv, továbbá említve voltak még kegytárgyak, amelyek valószínűleg egykor az ortodox zsinagóga kegytárgyait képezték, és ők még otthonaikban próbálták megmenteni azokat.
Továbbá a pontos leltározási adatból még kikerül imaköpeny és imaszíj is.
Popper S. Lázár leltározási iratai között találtam 11 db. gyertyatartót, imakönyveket bibliákat és kegyszereket, amelyek szintén a közösség birtokát képezték.
Egy személyes történet
Moshe Sanbar, vagy Sandberg Laci bácsival volt szerencsém egy délelőttöt eltöltenem Tel-Avivban, jó 20 évvel ezelőtt. Az akkor jó egészségnek és szellemi frisseségnek örvendő, idősödő férfi mesélt kecskeméti élményeiről.
Ő, a város egykori szülöttje, mesélt és rajzolt nekem. Oly élénken és tisztán élt ennek az embernek az emlékezetében az egykori zsinagóga, épületegyüttese, az ülésrendek a zsinagógában az iskola épülete, a rabbi történetei és millió mese. Pedig akkor ő már hosszú - hosszú évek óta nem járt ebben a városban.
Moshe Sanbar jól érzékelteti a deportálások körüli eseményeket a
„My longest Year“, 1961-ben Jeruzsálemben kiadott visszaemlékezésében, amelynek előszavában a következőt találtam:
„Történetemet ott kezdem, amikor 1944. március 19-én a német hadsereg bevonul Magyarországra, és 1945. április 29-vel zárom, amikor az amerikai katonák felszabadították. A két dátum között nemzeti és egyéni sorsok változtak meg, millió és millió boldog család vált semmivé és embermilliók jövője és reménye omlott össze…“
„Kötelességem leírni, amit láttam és átéltem a holocaust idején, mert sem mi sem gyermekeink nem feledkezhetünk meg arról…, célom az, hogy mindenkit emlékeztessek erre, de legkivált saját népemet, a zsidónépet… “
„Járjatok az utcákon, nézzetek és gondolkodjatok. Keressetek a tereken, találtok e valakit? Ha majd azt mondjátok magatokban: „miért van úgy, hogy amikor jövök nem találok senkit, szólok és nincs ki rá válaszoljon: megértitek, hogy olyan idők jöttek, reád népedre, és atyád házára, milyenek még nem voltak népünk országának kettészakadása óta... Az egész földkeregségen üldözés, homály, szorongatás, és az észt eltévelyítő sötétség. Eladták, megölték, s elégették majd egész népünket. Még tizede sem tért vissza.”
Kecskemét a IV. műveleti zónához tartozott és az ötödik és hatodik csendőrkerület (Debrecen és Szeged) irányítása alatt végezték a zsidók összegyűjtését, elszállítását.
Ebben a térségben a gettósítás június 16 és 20. között történik, a deportálás pedig június 25.-én vette kezdetét. A zsidótalanító osztagok főhadiszállását Kiskunfélegyházán rendezték be, és innen is irányították. A négy bevagonírozási központból – Bácsalmás, Kecskemét, Szeged és Szolnok – a deportálás június 28-án lezárul, az eredmény 40.505 zsidó.
Az ortodox zsinagógából, mint gettóból a zsidók a Téglagyárba kerültek, és június végén két szerelvénnyel Auschwitzba szállították őket.
„A tábort 50m távolságon belül megközelíteni tilos. Fényképezni sem a tábort sem a kiszállítást nem lehet. Sajtó zsidó ügyekkel nem foglalkozhat.”
„A táborból a zsidók elszállításra kerülnek, ez mindig vonaton történik, kezdete június 21-e, befejezése 24-e. Kecskemétről két szerelvény indul. Egy-egy szerelvény 47. G. kocsiból áll.1-1 kocsiban 70 zsidó fő helyezendő el. A szállítmányról névjegyzéket készíteni nem szabad.”
A szállitmány a D. A- Unsidler elnevezéssel megy.
„Így miután meghallgatták Schönbergernek és Schindlernek a hitközség fiatal rabbijának búcsúszavait, „ Szerettelek Benneteket, ajándékozó szerelemmel…”
Csendesen nyugodtan mentek a vasútállomásra.
Kis csomagjaikat vitték még bírták, majd ledobták és folytatták útjukat. Útjukat hosszában sokan állták. Egyesek, ki sem tudták várni, míg egy-egy csomag a földre esik, be-betörtek a sorok közé, és kiragadták azokat.
"Ha ellenkezett valaki ütötték verték.”
Így szálltak fel a kecskeméti zsidók a halálvagonokban.
A kecskeméti hitközség tagjait 1944. Június 28. és 30. éjjelén égették el.
1949-re a kecskeméti zsidók létszáma 276 fő.
A kecskeméti zsidóság élete hosszú időszakra befejeződött..., és alig akadt, aki elmondja a Kaddist, a halottakért és vértanukért szóló imát. Történelmietlen kérdés, amit százszor és ezerszer fel lehet tenni.
Mi lett volna Kecskeméten is a genocídium nélkül...?
A hitközség 1946-ban elhatározza, hogy emléket állít mártírjainak.
A meggyalázott Tóratekercseket, Pápához és Óbudához hasonlóan eltemették 1946-ban. Zsidó vallási szokás, még az elpusztított Tóratekercs darabok is földben pihennek.
Az izraelita temetőben 1914-ben felépül a ravatalozó.
Az épületben erre vonatkozóan a következő felirattal márványtábla van elhelyezve:
„Örök kegyelet hajlékul emelve a kecskeméti izraelita Szentegylet ezen épületet saját költségén azok számára, kiket gyász és fájdalom szólít a temetőbe az 1914-s esztendőben. Tervezte Balog Emil okleveles mérnök.”
Az épület pontos tervrajzát ma is a kecskeméti levéltár őrzi.
Az iszlám építészetre jellemző épülettömbön, kovácsoltvas kapun keresztül juthatunk be. Az épületben mindössze egy zsidó szimbólummal találkozunk, egy Dávid-csillaggal áttört kisebb ablakkal.
Schindler rabbi és a visszatértek ezt az épületet választják ki emlékcsarnok céljára.
1946 áprilisában, megkezdik az átalakítási munkálatokat, Schindler rabbi tervei alapján, amelyet 1949. júniusában fejeznek be.
Az épület kupolája alatti 6 x 6 méteres részt, valamint az ezzel összenyitott -jobbról-balról- tereket használták fel... a kupolacsarnok temető felöli oldalát üvegfallal és díszműkovácsolású ráccsal nyitották ki.
Felette a következő felírat: „Mártírjaink 1941-1945...5701-5705.”
A csarnokban hatalmas márványfalakat építettek, amelyekre a Kecskemétről elhurcolt és meghalt mártírok neveit vésték.
A fal közepén héber és magyar felirat:
„Ebbe a szent hajlékba tértek vissza körünkbe, szeretetünk esengő hívó szavára mi kedveseink, az utolsó nagy kecskeméti zsidó közösség öregje és fiatalja, kiknek drága életét a gonoszság ragadta el 1941- 1945 Auschwitzban, s a háború és üldözés több terein.”
A felírat alatt egy kis vörös mészkő kripta található, amely alatt a következőt olvassuk:
„E sírban nyugszik Auschwitzban 1944. június 28. és 30., 5704. Tammuz 8 és 10 éjjelén elpusztított szeretteink maroknyi hamva, melyet 1948. augusztus 23-i kegyeletes zarándoklásunkkor hoztunk vissza. Eltemettük a széttépett Tóratekercsekkel együtt 1949.június 12-én.”
Erről a zarándoklásról egy fotó is készült, amelynek bekeretezett nagyítása a márványtábla mellett kapott helyet, a következő megjegyzéssel:
„Auschwitz-Birkenau haláltáborban 1948. augusztus 23-i kegyeletes zarándokunkon egyik krematóriumnál elhelyezett emléktábla.”
A háború utáni évtizedekben, teljesen nyilvánosan lehetett zsinagógákat átépíteni, felrobbantani, vagy összedőlni, hagyni.
Az elmúlt évtizedekben alig volt mentő kéz, amely a megárvult zsidó templomokat vigyázta volna. Így a kecskeméti ortodox zsinagóga is majd fél évszázadig állt kihasználatlanul a város központjában, ekkor már öt üzlettel körülvéve egyre romlóbb állapotában. A megmaradt tárgyakat fokozatosan elvitték, a mennyezetfestés, a falak vakolata omladozni kezdett, a női karzat pedig megrogyott. Lehangolóak az ezekről készült fényképek, amelyek mementóként őrzik a kecskeméti ortodox zsidóságra kényszerített elmúlást.
Az 1960-as 70-es évekből sok „mende-monda” kering a városban az épület körül. Egy fodrásznő mesélte éppen nem régen, hogy ő ott dolgozott közel 20 évig a zsinagóga épülete előtt egykor működő fodrászüzletben.
Az ő visszaemlékezéseiből kiderül, hogy az épület udvarában volt az egykori idős rabbi lakása. Ő úgy emlékezik, hogy a rabbi még a romos zsinagóga belsőben is rendszeresen, egészen a 80-as évekig összegyűlt híveivel.- Egyébként egy régebbi újságcikkben találtam, az épület leírásáról, ahol a cikk szerzője, 7 egykori ortodox zsidóról tesz említést. – A rabbi felesége pedig minden héten kétszer két darab tojással megjelent a fodrászüzletben, és kérte, hogy ezzel mossák meg a haját. Magába a zsinagóga belsőbe senki sem járt bent, annyira rossz állapotba került, teljesen balesetveszélyes volt. Hát, mennyire igazak ezek a történetek, nem tudom?
Az elmúlt években, többször találkoztam St. Gallenben az időközben elhunyt Schmelczer Hermann rabbival. Sokat mesélt a hosszú és igen tartalmas életútjáról. Rabbinövendék korában, valamikor az ötvenes évek elején alig akadt zsinagóga Magyarországon és főleg hitközség, ahol egy rabbijelölt lehetőséget kapott volna egy Istentisztelet megtartásához. Kecskeméten az ortodox zsinagóga épülete azonban nyitva állt az akkori Rabbinövendékek számára is. Így akkoriban Schmelczer rabbi is ebben az igen rossz állapotú kicsiny zsinagóga épületében végezte gyakorlatának nagy részét.
Kecskemétre 207 –en tértek vissza. Akiknek nem volt vissza csak előre:
Nem volt vissza csak előre. Előre Erecbe. Mint ahogyan annak idején Guttmann Dávid is gyalog elindult Debrecenből, hogy ott legyen Petah Tikva megalapításánál, így ezeknek a kecskeméti haláltábort megjártaknak sem maradt más, mint hogy előre tekintsenek.
„Nekünk nem maradt más csak a jövőnk, megyünk előre, vissza sem tekintve a Dunára, ahol anyáink vére folyt...”
Szöveg: Somodi Henrietta — Kecskeméten született, itt is érettségizett, majd művészettörténet – judaisztika szakon diplomázott Miskolcon és Budapesten.
Elvégezte a MUOSZ Fotóriporteri szakát. Jelenleg Zürichben él.
Fotók: Gyenes Kata — Kecskeméten él. Szeretetből fotóz.
