Csertő Lajos mérnök életrajzában több ponton kitér arra, hogy Kecskemét milyen fontos szerepet játszik az életében. Kecskemétinek vallja magát, hiszen itt született 1943-ban és járt iskolába a piaristákhoz. Középiskolás kora óta Dunaújváros vonzáskörzetében él, ahol gépésztechnikumban tanult, majd a Dunai Vasműben kezdett el dolgozni előbb ösztöndíjasként, később a gyártásvezető csapatban. Megjegyzi, hogy felesége is kecskeméti. Munkája több alkalommal kötődött a városhoz, hiszen mérnökként kemencét épített és javított a Kerámia Stúdióban (1979-ben és 1981-ben ösztöndíjat kapott a Stúdiótól), dolgozott a Zománcipari Műveknek és az Óvónőképző Főiskolának is, ahová égető kemencét tervezett.
Harmincöt évesen 1978-ban Kecskeméten rendezte második önálló kiállítását a Megyei Művelődési Központ előtti szabad téren, ahol többségében absztrakt porcelán munkákat mutatott be a közönségnek.
„Márvány, gránit, porcelán, fém anyagok. Három teherautó mennyiségű kiállítási anyagot hoztunk. Ma már megismételhetetlen az akkori installáció. Az akkori birkózóválogatott csapat rakta őket össze.” Csertő Lajos ismerte Kerényi József építészt, jó barátságot ápolt vele, így kapott meghívást a Képzőművészeti Világhéten való bemutatkozásra (1978. szeptember 16-24.). A rendezvény mottója az Utcák és terek kultúrája volt. A Petőfi Népe így üdvözölte a tárlatot: „A Május 1. tér pázsitját Csertő Lajos modern, fehér, kő és fém szoborkompozíciói díszítik…” A kiállítást 1978. szeptember 16-án 17 órakor dr. Tapasztóné Perlaki Magdolna a Városi Tanács Közművelődési csoportvezetője és Fejér Antal a Dunai Vasmű személyzeti igazgatója nyitották meg. A tárlat október 1-ig volt látható a belvárosban. Mindeközben a rendezvénysorozat keretében a Megyei Művelődési Központ belső termeiben Kokas Ignác festőművésznek, míg a Mezőgép Vállalat gyárában Balanyi Károly grafikusnak nyílt kiállítása. Mayer Antalné és Nagy Kristóf (szobrász, akivel Csertő is dolgozott együtt) a Fémmunkás Vállalatnál mutatták be a széchenyivárosi játszótér és park terveit. Kiállításokkal csatlakozott a Habselyem Kötöttárugyár, a Baromfifeldolgozó Vállalat Művelődési Háza és a Naiv Művészek Múzeuma. Akit nem hoztak lázba a képzőművészeti kiállítások, az nyugodtan beülhetett a Városi Moziba a La Mancha lovagjára, vagy megnézhette az Ahová lépek, ott fű nem terem című filmet az Árpád Moziban.
A lelkes programajánlók és tudósítások mellett megjelent a tárlatokat és a tárlatrendezőket bíráló kritikai hang is, amely fontosnak tartotta, hogy milyen műalkotások kerülnek a „képzőművészet barátai, a műélvezők” elé: „Hogy a kiállításokon bemutatott képek, szobrok és egyéb alkotások minősége összhangban van-e közművelődési politikánkkal, a párthatározatokban és az állásfoglalásokban kifejezésre juttatott eszmei-művészi követelményekkel, célkitűzésekkel. Azért is fontos napjainkban ezzel a témával foglalkozni, mivel nem csupán a „hivatalos” épületekben, múzeumokban, képtárakban, képzőművészeti bemutatótermekben – rendeznek tárlatokat, hanem ma már szinte minden olyan helyen, ahol a közönség rendszeresen megfordul: a művelődési házakban éppen úgy, mint a könyvtárakban, az üzemi és szövetkezeti ebédlőkben, klubokban – és felsorolni is alig lehetne hirtelenjében, hogy még milyen és hányféle helyen. Sőt még szabadban is sok esetben.” A cikk szerzője szóvá tette, hogy sokszor semmitmondó, felhígult, giccses munkák is kiállításra kerülnek. Véleménye szerint nem szabadna zsűrizés nélkül bármit kiállítani és megjegyezte, hogy a tárlatrendezőknek koncepciók mentén kellene gondolkodniuk.
1984. Szabadtéri üvegszobor kiállítás a SZÜV előtt
Csertő Lajos évek múlva, 1984-ben újra szabadtéri kiállítással mutatkozott be a helyiek előtt a SZÜV (Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat) előtti szabad téren. Akkor az Orosházi Üveggyárban dolgozott (1975 óta a kutató-fejlesztő részlegen), így üvegmunkákkal jelentkezett. Varga Erzsébet a SZÜV 1980-as években aktív népművelő programját a következőképpen írja le: „Bemutatkozott nálunk Törőcsik Jolán faintarziáival, Szávoszt Katalin keramikus kisplasztikáival. Vincze László, Palkó Pál, Tavaszi Noémi ex libriseivel jelent meg. Csertő Lajos üvegszobrász szabadtéri üvegszobraival. Évente voltak kiállításai olyan amatőr művészeknek, mint A. Varga Imre, Ugray Zsuzsa, Kalmár Pál, Balanyi Károly, Petri Ildikó, akik azóta profikká nőttek ki magukat. Gyerektáborokkal, vetélkedővel tarkultunk. Voltaképpen munkahelyi népművelésről volt szó.” A Petőfi Népe 1984. augusztus 26-ai számában egy csodálkozó gyerekeket ábrázoló fotó képaláírásában így harangozta be a tárlatot: „Szerda délután a SZÜV kecskeméti épülete előtt nyílt meg Csertő Lajos üvegszobrainak kiállítása. Az arra járók keddig nézegethetik a kiállított műveket.” Érdekes megemlíteni, hogy az újság ugyanezen az oldalán látunk egy másik életképet a Kalocsán zajló Schöffer-szemináriumról, amin részt vettek a kor legjelentősebb kinetikus szobrászai, köztük Balogh László, Dargay Lajos, Galántay György, Haraszty István, Hencze Tamás, Herwerd József, Szatmári Béla, Tilles Béla.
Az egymásra hatás egy természetes, létező jelenség
Csertő mérnökként olyan ikonikus személyekkel dolgozott együtt és ápolt barátságot mint Gádor István keramikus (1891-1984), Csekovszky Árpád keramikus (1931-1997), Kerényi József építész (1939-2016), Probstner János keramikus (sz. 1943) és Makovecz Imre építész (1935-2011).
Az 1978-as kecskeméti kiállítási anyag létrejöttében, forma- és tömegképzésében, kompozicionális elgondolásában lényeges szerepet játszott a Gádorral töltött időszak. Csertő így vall az ismeretségről önéletrajzában: „1971-ben Siklóson találkoztam Gádor István mesterrel. A kerámia szimpóziumot vezette. 3-4 órás beszélgetésünket követően két héttel később elhívott a Cházár utcai műtermébe. A munkatársa lettem a következő 13 évre. Nekem azóta is Gádor István a mérce emberség, tisztesség, és szalmai elvárás tekintetében. Sikerült meggyőzni, hogy ha babiloni és perzsa emberek 3-4 méteres oszlopokat tudtak égetni, akkor nekünk is sikerülni kell. Az első tárgy, a siklósi díszkút 1973-ban készült el. Ma is áll és működik. Én sajtoltam és égettem Dunaújvárosban. Továbblépésként a Zsolnay Gyár főmérnöke segítségével, Grosch Bélával kisebb méretű plasztikák esztergálásával kezdtük. A használt anyagunk az elektromos ipari szigetelő porcelán volt. Az égetés előtti szikkasztás volt az igazi próbatétel! Ezek a művek még állnak Győr, Eger, Miskolc, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Szeged, Abaliget, közterületein. Egyedül Pécsen a Tettyén és a Barbakánon verték szét őket.”
Gádor művészeti területen tájékozott volt, külföldön képezte magát, magas tisztségeket töltött be művészeti szervezetek vezetőségeiben, és tanított az Iparművészeti Iskolán. Látogatta és ismerte a nyugati művészeti irányzatokat bemutató kiállításokat a budapesti Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban. (Csertő Lajos beszélgetésünk során megjegyezte, hogy ő legszívesebben a legújabb mérnöki vívmányokról, például az amerikai űrkutatásról olvasott. Nem igazán keltették fel az érdeklődését a kiállítások.) A folyóiratokban is egyre több szó esett a külföldi mozgalmakról. Moore-nál jelentek meg a lyukakkal áttört tömbök, figurák, amelyekhez hasonlót a Gádor műtermében is láthattunk volna. A térformálásban, az anyagkezelésben, az organikus gömbölyded, selymes tapintású formákban a természet erői által csiszolt kövek, sziklák köszöntek vissza, amelyek a női, lágy, termékeny vonalak által váltak leírhatóvá. Valószínűleg ő közvetítette Constantin Brâncuşi (1876-1957), Henry Moore (1898-1986) és Hans Arp (1886-1966) szobrászi formavilágát a fiatal mérnök felé, akit elsősorban az érdekelt, hogy milyen technológiai eszközzel tudja nagyobb, súlyosabb, monumentálisabb módon megfogalmazni az adott formát. A létrehozás folyamata és kihívásai izgatták, nem maga a szobrászat, vagy a mögötte álló gondolkodásmód, az esztétikai problémák. Mérnökként közelítette meg a struktúrákat és formákat, amelyhez kedvező formákat talált a geometrikus művészet területén.
Henry Moore szobra Snape Meltingsben Angliában (1970)
Úgy vélem, hogy Csertő Lajos a Gádorral együtt töltött több mint 10 év alatt elsajátította a korszakban nyugatinak bélyegzett formákat, de megfosztotta azokat eredeti jelentésüktől, kontextusuktól, így míg a moore-i forma Moore és Gádor esetében az emberi testhez, az embrióhoz kapcsolódott, addig Csertőnél a lehetséges formavariációk egyikévé vált.
Az arpi természetes, növényi formákra reflektáló Csertő-szobrok fehérségükben és a természetben történő installálásukkal utalnak vissza Arp eredeti elképzelésére. Ebben az esetben a kapocs a természet és a szobor között, ha halványodott is, de megmaradt.
Gádor az 1960-as évektől kezdve építészeti kerámiával kezdett foglalkozni. A 28 éves Csertő Lajos segédkezett a 80 éves mester 1971-es Műcsarnoki kiállítási anyagának gyártási folyamatában, amelyet a pécsi Zsolnay gyárban készítettek elő. Gádor porcelán szigetelőhengereket vágatott el különböző méretekben és azokból fehéren hagyott térplasztikákat épített. Ezek az anyagok és formák köszöntek vissza Csertő első kecskeméti kiállításán 1978-ban. A mérnök későbbi munkáiban is megjelennek a moore-i köveket áttörő lyukak és a fényt irányító, elnyelő homorú felszíni üregek. Hasonló Gádor-parafrázis a felül nyitott patkó forma, valamint a lyukas körgyűrűk, amelyek Gádor esetében kör, Csertőnél ellipszis alakúak.
Henry Moore munkássága mellett más szobrászok is hatással lehettek Csertő Lajos gondolkodásmódjára, formavilágára és anyaghasználatára. A szobrászok – köztük Buczkó György (aki egyébként dunaújvárosi kötődésű) és az üvegművész Bohus Zoltán – valószínűleg ismerték a svájci Max Bill építész, szobrász hurkokat, konstruktív szerkezeteket, csavart oszlopokat megformáló munkáit. Bill hatóköre pedig rajtuk keresztül Csertőig ért. A mérnök az 1980-as években kísérletezett konstruktív idomokkal. Ezek idézik leginkább a bill-i, illetve buczkói struktúrákat. Ezt a formát legutóbb a 2017-es Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozionon vette elő: „A három és fél méter magas, kikönnyített szerkezetben zártszelvényes acélváz fut, amelyhez távtartók kapcsolják a színes kompozitelemeket: a grafitszürke részt terrakottavörös lemezek követik, a szobor ég felé törekvő részét ezüstös lapok borítják.” A térben elhelyezett megtört vonalak a korszakban több művésznél is előkerülnek, például az 1970-es évek elején megjelennek a horvát szobrász Ivan Kožarić munkáiban. Talán Bill szobrainak hatására Vilt Tibor szobrász már az 1970-es években elkezdett hideg síküveg oszlopokat építeni, később tanítványa, Bohus Zoltán hasonló, de csavart formákból készített el egy budapesti szökőkutat 1979-ben. Így érkezünk Billtől Csertőig, aki az Orosházi Üveggyár előtt helyezett el egy csavart üvegoszlopot 1982-ben. A hideg síküveglapok mellett Csertő a melegüveg-gyártását is megismerte.
1984-ben a SZÜV előtt rendezett szabadtéri kiállításon hatalmas fújt üvegformákat mutatott be. Ekkor már tíz éve foglalkozott ezzel az anyaggal. Érettségi után felvették az Ajkai Üveggyárba, később Gádorral is dolgoztak üveggel. Bejárt Knapp Oszkárhoz (ő akkor a Tungsramnál dolgozott) a Szilikát Tanszékre a kísérleti műhelybe. Csertő hamarosan az Orosházi Üveggyárba került, és nemsokára eljött a pillanat, amikor lehetősége nyílt arra, hogy egy napra lefoglalja a gyárat és munkások segítségével csigalépcsőt építsen az üvegfújáshoz. Magyarországon az üveggel kapcsolatban állók minden bizonnyal értesültek az Amerikai Stúdió Üveg mozgalom kísérleteiről. Harvey K. Littleton a stúdió alapítója azt hirdette, hogy míg a régi mesterek az üvegfúvást úgy tanították, hogy egyforma darabok jöjjenek létre, addig az ő iskolája azt tanítja, hogyan lehet különböző darabokat fújni. Littleton társára, a stúdió üveg mozgalom másik jelentős alakjára Dominic Labinora szintén nagy hatással voltak Moore formái, Labino ezeket melegüveg segítségével fogalmazta meg. Csertőék formailag Littletonéhoz hasonló tárgyakat gyártottak az orosházi üveggyárban (letisztultságát, minőségét tekintve nem közelít az amerikai melegüveg tárgyakhoz). Csertő ismét a rekordra, a monumentálisra, a mások által nem hozzáférhető technikai eszközök használatára alapozta üvegkísérleteit.
Barbara Hepworth a műtermében (1963)
Miért fontosak számunkra Csertő Lajos szabadtéri kiállításai?
A Bács-Kiskun megyei Téli Tárlatok katalógusait szemlélve és a 70-es évek kecskeméti kínálóit végignézve azt látjuk, hogy az absztrakt művészet kiállítás formájában nem volt jelen a város kulturális, vizuális életében. Az absztrakt a szobrászok részéről jelent meg 1981-ben a Téli Tárlaton és 1982-ben a BAK (Bács-Kiskun megyei Fiatal Alkotók Köre) kiállításán. Ezen a figuratív, klasszikus vonalú bronz szobrairól ismert Pálfy Gusztáv szobrász is egy hepworth-i lyukas márvány körrel szerepelt a Téli Tárlaton (bár ez esetében csak stíluskísérlet volt, nem vált nonfiguratív alkotóvá). A városi nyilvános helyszíneken, terekben (például a Városi Mozi előterében) a 60-as években Kandinszkijt és Klee-t idéző színes mozaikok jelentek meg, majd egy évtized hiátus után a geometrikus szobrok a 80-as években kezdték el benépesíteni a városi köztereket. A korszak kiállítási politikájában merész vállalkozásnak számított Csertő szobrait választani, akkor is, ha számos korábbi előzményre, eredendő forma- és kompozíciós struktúrára utalhatunk a szobrokat látva. Ebben az időszakban egy másik kecskeméti mérnök is hasonló formákkal kísérletezett. Ő Kalmár Pál, aki nem Gádor István, hanem Csiky Tibor és Fajó János táboraiban ismerte meg azt az irányzatot, amelyet technikai és elméleti felkészültségének mértékében részben sikerült átformálnia a saját nyelvére. A kecskeméti közönség számára tehát a folyóiratok és a korszakban megjelenő könyvek mellett ezek a ritka események közvetítették a nyugaton (Franciaországban, Nagy Britanniában, később pedig az Egyesült Államokban) már az 1920-as években érlelődött, az 1930-as években pedig virágzó (például az Abstraction-Création párizsi csoport) geometrikus szobrászati (művészeti) irányzatot. A külföldi alkotók közül kétségtelen, hogy nagy hatása volt Henry Moore, Hans Arp és Max Bill munkáinak.
Azonban nem nevezhető meg egyetlen origó, sem hely, sem alkotó. Ehelyett inkább azt mondhatjuk, hogy egymásra hatások következtében – például a technikai fejlődésnek köszönhetően, a korszellem révén – a világ több pontján hasonló formák, kompozíciók, anyagok jelentek meg körülbelül húsz év intervallumában, amely kisugárzásával számos mestert és követőt szerzett magának.
Csertő Lajos megmentené az elsivatagosodó Alföldet
Kecskemétre irányulnak Csertő jelenlegi, utópisztikusnak tűnő, nagyszabású tervei, a Duna vizének levezetése a Budapesttől Kecskemétig egymást követő mesterséges tavakon keresztül, valamint a Katolikus Nagytemplom mögé szánt kereszténységet szimbolizáló monumentális üvegszobor.
Széttárt ujjakkal próbálunk hasznot meregetni, miközben a hatalmas „energiaáradat” kisétál az országból. … A Dunánk, a mi vizünk, 6000 m3/sec, használjuk!” Csertő aggódik, mert az iparosítás tönkretette a földterületeket, mivel azonban vízből Magyarországon nincs hiány, ezért azt öntözőcsatorna rendszerekkel tovább lehetne vezetni. A mesterséges tavak alkalmasak lennének vízi sportokhoz, gyógyászathoz, halászathoz. A rendszer fenntartásának lehetőségét az édesvízi haltenyésztésben adja, amelyet azzal indokol meg, hogy a tengeri halászat rohamosan csökken, viszont a halra lenne igény. A haltenyészést össze kellene kapcsolni a konzerviparral (természetesen ezeket az épületeket is ő maga tervezné). „Sok munkával egy igényes szerethető víziparadicsomot lehet megteremteni, mely Budapesttől Kecskemétig ér.” Budapesthez sportlétesítményeket kapcsolna, motorcsónak, kaja-kenu és vitorlás pályákat. A mesterséges tavak létrehozásakor kiemelt földtömegből hegyeket, dombokat formálna, amelyek lakó- és nyaralóhelyként funkcionálnának elsősorban azok számára, akik a közeli horgásztavak fenntartásával, halkutatással, halpiaccal foglalkoznak. A terület teljes közművesítését képzeli el élményfürdőkkel, rendezvényközponttal stb. A sport mellett a terv másik sarkalatos pontja a haltenyésztés. Csertő szerint Balaton méretű vízfelületet lehet létrehozni, amelynek halállományát hét konzervgyárban lehetne feldolgozni. Az áruszállításba és a személyszállításba is bekapcsolná a Liszt Ferenc repülőteret és a kecskeméti repülőteret is. Kecskeméten érdemes a gyógyászati turizmusra összpontosítani, hiszen itt rendelkezésre áll sóbánya. Másik betegségcsoport kezelésére jönne létre a Terápia Maximus csarnok (pálmaház gyógy- és kúszónövényekkel, több gyógyvizes medencével). Szintén Kecskeméten közlekedne 12-16 m magasan az elektromos meghajtású, részben vagy egészben megújuló energiaforrásokkal működtetett panorámás csuklós magasvasút. A turistalátványosságnál is fontosabb jelentősége lenne a városi közlekedés szempontjából a reptér – autóbusz-állomás – Vacsi-hegy – Mária-hegy – Rendőrfalu – Műkert – repülőtér útvonalon. Lehet, hogy Csertő Lajos térképét ábrándos vagy kételkedő tekintettel nézzük, azt a jövő dönti csak el, hogy a következő generációk a felsorakoztatott gépészeti eszközöknek, az amőba alakú organikus tájalakításnak és a mögötte rejlő hasznos környezetóvó szándéknak hitelt adnak-e, továbbgondolják-e azt.
Constantin Brancusi: A hal (1930)
Az absztrakt Kecskeméten
1978-ban Kecskeméten Csertő Lajos az elsők között jelenhetett meg absztrakt szobraival. A vele párhuzamosan kiállító Kokas Ignác gesztusfestményei szintén azt erősítették, hogy a szervezők nyitnak a 70-es évek geometrikus művészete irányában. Az 1960-as évek eleje óta jelentek meg Kecskeméten fali kerámiák, mozaik és köztéri alkotások formájában azok a szocmodern hagyományát folytató elképzelések, amelyek azt mutatják, hogy „Kelet-Európa magáévá tette a szocmodern fogalmát és érti a névben foglalt hibrid természetét: a nemzetközi modern építészet és a keleti blokk állami megrendeléseinek sajátos keveredését.” Ezek a sztálinista tematikustól eltérő alapokra épültek, a klasszikus avantgárd expresszionista és konstruktivista munkákat tekintették előképüknek. Rieder Gábor tanulmányában azt írja, hogy a szocmodern már 1956 után megjelent és a hatvanas években fő irányzattá vált, minden médiumban jelen volt a táblaképektől a köztéri alkotásokig. Az absztrakció elsősorban a dekoratív épületplasztikában hódított teret – Kecskeméten ennek nyomait mutatja Maár Márton és Kovácshegyi László Piszekút téri falidísze (1962), Baska József Mozi mozaik (1968), Ambrus Éva Várótermi plasztikus falburkolata (1980), Paizs László Kábelköteg homlokzati dísze (1982) és ennek késői példája Zavadsky Éva Kerámia fala (1989). A hetvenes években köztereken is megjelenhetett az absztrakt térplasztika, az alkotások már nemzetközi késő modern szellemét tükrözték. Kecskeméten ez sajátos módon már Gádor István korai Porcelán díszítőplasztikájában (1961) megnyilvánult, ezt további plasztikai munkák követték: Szebényi Imre Zene (1964), Csákvári Nagy Lajos Betonplasztikák (1976), Lugossy Mária Digitális óra (1980), Pálfy Gusztáv Térplasztika (1982), Pázmándi Antal SZÜV-plasztika (1983), Amerigo Tot Mikrokozmosz a makrokozmoszban (1984), de ide sorolható Illés Gyula Három tavasz-szobra (1985) is.
A hetvenes évek geometrikus irányzatának hivatalos gyűjtése Kecskeméten csak később, 1981-ben kezdődött meg, amikor a Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményébe Sümegi György művészettörténész javaslatára a múzeum megvette a Budapesti Műhely Multipli vásár 1979-es anyagának egy részét (Csiky Tibor, Heritesz Gábor, Fajó János, Budahelyi Tibor és Bohus Zoltán). A következő évben a múzeum a pécsi Janus Pannonius Múzeumtól és a Népművelési Intézet Vizuális Művelődési Osztályától vásárolta meg Martyn Ferenc szitanyomatait. Ezt a szerzeményezési irányvonalat folytatta Simon Magdolna művészettörténész is, amikor 1984-ben Keserü Ilonától vásárolt, 1986-ban pedig 13 db szitanyomatot vett meg a Népművelési Intézet Vizuális Művelődési Osztályától, köztük Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Korniss Dezső szitáit. Ez lassan, éveként gyarapodott egy-egy tárggyal további vásárlások és ajándékozások útján.
Kecskeméti kulturális közélet (1978, 1984)
Csertő Lajos kecskeméti kiállításaihoz kapcsolódóan az 1978-as évet a Kecskeméti Műsor tükrében idézem fel. Arra vagyok kíváncsi, hogy milyen kulturális környezetben kell elképzelnünk a kiállítást a Kecskeméten elérhető programkínálat alapján. A hivatalos kiállítóhelyek egyikeként a Katona József Múzeum a Szolnoki művésztelep munkásságát mutatta be, az év végét pedig a Munkásmozgalmi vándorkiállítással zárta, amelyet a Tudomány és Technika Házában rendeztek meg. A Naiv Művészek Múzeumában Mokry Mészáros Dezső éppen a ma újragondolt munkáiból rendeztek kiállítást. A hivatalos helyszínek mellett azonban jelentős klubélet folyt a városban, csak a legfontosabbakat említve a Mokka Presszó, a Művészklub, a Megyei Kórház Klubja és a Kertészeti Főiskola is helyet adott képzőművészeti kiállításoknak.
Az 1978-as Kecskeméti Műsor bevezetőjében Gila János az akkori Megyei Művelődési Központ vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1978-as év programját is az 1976-os közművelődési törvény alapján alakították: „A törvény alapgondolata a kultúra demokratizálása.” Ennek keretében nyílt meg a lengyel grafikai, majd az év végén a lengyel fotókiállítás, Kanyó Ferenc szociofotó tárlata, és a Téli tárlat a megye művészeinek részvételével. Az év zenei palettáján megjelent a Piramis, az Illés, a V Moto Rock és a Gemini együttes, valamint megrendezték az amatőr beatzenekarok hangversenyét. A Művelődési Központ szakkörei közül aktív tagokkal bírt a Kaktuszgyűjtők klubja és az Akvarisztika klub. A mozikban műsoron volt a máig emlékezetes A tizedes meg a többiek, a Piedone Hong Kongban, A három testőr, az Isten hozta őrnagy úr, és A maláji tigris (Sandokan).
Az 1984-es esztendőt a Kecskeméti Szemle programkínálatának kontextusában szemlélem. Vajon mi változott a kecskeméti kulturális életben a 70-es évek vége óta? A kecskeméti múzeumok és kiállítóhelyek helyek – a Katona József Múzeum, a Kecskeméti Galéria, a Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum, a Magyar Naiv Művészek Múzeuma, a Katona József Emlékház (benne a Leskowsky Hangszergyűjteménnyel) – a következő tárlatokkal csalogatták az érdeklődőket: Várostörténeti kiállítás Kecskemét régi népéletéből, Tóth Menyhért életmű-kiállítás, Kós Károly és köre, a KÉVE Művésztársaság kiállítása, A bécsi szecessziós bútor és hatása Magyarországon. A kortársak közül pedig megmutatkozott Eszik Alajos, Orosz István grafikus, Földi Péter festő és El Kazovszkij képzőművész. A múzeumok mellett a másik jelentős kulturális színtér az Erdei Ferenc Művelődési Központ volt, ahol bár nyíltak kiállítások kvalitásos munkákból, például Korniss Dezső alkotásaiból, Pócs Péter grafikáiból, mégis a zenei élet került előtérbe.
Az SZMT Művelődési Központban működött a fotósszakkör (Lakos Kálmán vezetésével) és a díszítőművész szakkör (dr. Nagy Györgyné irányításával). Egymást érték az üzemi kulturális események, amelyeknek helyszínei a Zománc- és Kádgyár (Halasi u.2.), a DUTÉP-szálló Széchenyivárosi Galériája (itt valósult meg a Bizottság tagok kiállítása), a Szerszámgépipari Művek (Külső-Szegedi út 49.), a Rádiótechnikai gyár, a Mezőgép Vállalat (Külső-Szegedi út 136.), a Konzervgyár (Szolnoki út 6.), a Fémmunkás Vállalat (Izsáki út 2-6.), de havonta új kiállításokkal jelentkezett a Képcsarnok kiállítóhely (Petőfi Sándor u.5.) is. Alakulóban volt egy új múzeum, hiszen a régi serfőző házat (Külső-Szabadság u.19.) megkapta az Országos Népi Iparművészeti Tanács és úgy döntöttek, hogy abban néprajzi gyűjteményt helyeznek el.
A zenei élet valóban felpezsdült, az Erdei Ferenc Művelődési Központban fellépett a Saturnus és Prognózis együttes, a Vágtázó Halottkémek, az Otthon Pódiumon és a Kertészetin pedig megjelenhettek az újhullámos zenekarok, eljött a Rolls Klubba Nagy Feró és Bernáth Sándor, de itt vendégszerepelt Koncz Zsuzsa és Bródy János, valamint a Dolly Roll és a Bikini. Aktívan működött a jazz és a rock fórum (ekkorra a punkzenekarok jelenléte már a múlté). Az 1984-es év a zene mellett a mozi szempontjából is jelentős, a műsoron olyan népszerű kultfilmeket találunk, mint az amerikai tudományos fantasztikus filmek, az E.T., a Harmadik típusú találkozások, Csillagok háborúja, a Volt egyszer egy vadnyugat western, a Szelíd motorosok filmdráma, a Kék lagúna, Bonnie és Clyde, King Kong vagy a Ben Hur filmeposz. Számos rajongója volt az olasz kalandfilmeknek – Piedone Egyiptomban, És megint dühbe jövünk, Kincs ami nincs –, csakúgy mint a Mesemozinak, ahol a csehszlovák Vakondmesék és a szovjet No megállj csak mellett vetítették a 101 kiskutyát és feltűnt Vuk is. Ne feledkezzünk el az István, a királyról, a Körhintáról, a Pacsirtáról és persze Mici néni két életéről se.
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a 70-es években többször jelent meg nemzetközi program – hangverseny, kiállítás – a városban (észt, szovjet, csehszlovák alkotók), országos hírű előadók, képzőművészek, írók is jobban kedvelték a klublátogatást (a klubok javarésze még 60-as években jött létre). A klubok – például a Művészklub – taglistával rendelkeztek, vezetőik az értelmiségiek köréből kerültek ki, akik átgondolt műsorral jelentkeztek és magasabb színvonalú klubéletet biztosítottak. A 80-as évek elejére a kulturális színtér a klubokból az üzemekbe húzódott, a kultúra mindenki számára hozzáférhető lett, „demokratizálódott”, veszélytelen lett. A támogatók helyébe az üzemvezetők léptek, a támogatott alkotók között pedig számos amatőr szerepelt. Az absztrakt formák elfogadottá váltak, de a vidéki kiállítások palettáján az ilyen jellegű tárlatok egyáltalán nem számítottak gyakori programnak.
Virág Ágnes művészettörténész, muzeológus. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási területe a hatalmi reprezentációra fókuszál. Vizuális módszertanokat, vizuális metaforaazonosító eljárásokat alkalmaz a kritikai művészeti műfajokban (például politikai karikatúrákban, társadalomkritikai kortárs képzőművészeti munkákban). 2017-ben és 2018-ban Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíjban részesült. Publikációi, cikkei jelentek meg a Gyermeknevelés című folyóiratban, a Képi Tanulás Műhelyének Zöld füzetében, a Műértőben, az Új Művészetben és az epiteszforum.hu-n.
