- 70 éves lett, csinált leltárt, számadást, mint ilyenkor szokás?
- Á, dehogy, minek, menni kell tovább. Élni akarok még egy kicsit, persze, volt olyan pillanat, amikor úgy nézett ki, hogy nem jutok el idáig, de itt vagyok, szóval nekem ezt jelenti ez a 70 év.
Tele vagyok tervekkel, izgatnak még dolgok, mindig inspiráltak az anyagok, új ötletet adnak, állandóan találok olyan motívumot, amit be tudok építeni az alkotásaimba, ezért úgy gondolom az ember nem áll, nem állhat meg, menni kell tovább.
- Most épp azt tervezgetem, hogy szénnel fogok rajzolni, mert szeretem.
- Van, amit elhagyna ebből a 70 évből?
- Minden ember életében vannak hullámvölgyek, nehézségek, meg a mai eszemmel már sokkal jobban látok dolgokat, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy van öt nagyszerű, egészséges gyerekem, aranyos családban élek és létezem.
- Hol töltötte a gyermekkorát Kecskeméten?
- A Kada Elek utcában, ma Petőfi Sándor utca, a mi kis szoba, konyhás otthonunk valahol ott állt a kis piac helyén, később pedig az épülő leninvárosi társasházakban kaptunk egy kis lakást az Árpád körúton.
- Élhető, szerethető volt az akkori Kecskemét?
- Persze, teljesen másként mutatott. Engem gyerekfejjel lenyűgöztek az kisiparosok, az én iskolám igazából az utca volt, a valóban alkotó, kézműves világ, a Mucsi Vince bácsi cipészműhelye, a cserzett bőr szaga, vagy a Tompa Miklós bácsi lakatos műhelye. A Basa Pityu apukája címfestő volt, ámulva néztem milyen ügyesen festi a táblákat.
Az volt az egészben a legérdekesebb, hogy szóba álltak velem, beengedtek, nézelődhettem, nem zavartak el. Ezek meghatározó élmények voltak számomra, mert az iskola nem sokat adott ezen a téren, nem is érdekelt, inkább a múzeumba, meg a könyvtárba jártam helyette, vagy a szentháromságtemető csodálatos kovácsolt sírrácsait nézegettem.
- Lényegében csak nézelődött rajzolt, meg festett?
- Igen, autodidakta módon léteztem, persze, végül valami szakmát is kellett választanom, és mivel nyaranta a fémunkásban dolgoztam diákként, épület- és műlakatos lettem, elvégeztem, nem ártott meg, és némi művészettörténetet is tanultam.
- Innen az ipari motívumok és a geometria?
- Igen, megkerülhetetlen számomra, de ugyanolyan fontosak az organikus dolgok is.
- A metafizika élmények honnan és mikor érkeztek?
- Nem kell messzire menni, mert a zománcipariban a folyó tűz mellett vastag ruhákba beöltözött lények teljesen absztrakt metafizikus világot teremtenek.
Sümegi György, művészettörténész mondta nekem, hogy az átalakult figuráim olyanok mintha Giorgio de Chirico világból jöttek volna.
- Ez volt a legjelentősebb inspiráció?
- A legnagyobb hatást ef Zámbó öcsiék és barátai tettek rám, amikor elkezdtek mozgolódni Kecskeméten. Tinédzser voltam és óriási szabadság áradt belőlük. Aztán meghívtak Szentendrére egy kiállításra, ahol jelen voltak az ország akkori legjelentősebb alkotói. Igaz, akkor még amatőrként, később lett belőlük Munkácsy és Kossuth-díjas. Szentendre egyébként a festők városa, lenyűgözött, de fiatal voltam ahhoz, hogy ott maradjak. Kiállíthattam, kaptam egy rangos díjat, amivel egy igazi művésztelepi részvétel járt Mártélyon.
- Mindvégig a vasas szakmában maradt?
- Nem. Életem egy másik meghatározó fejezete a kiállításszervezés volt. Ez óriási művészettörténeti elmélyülés volt. Bánszky Pali bácsitól a nyitottságot tanultam, és persze rengetek alkotót ismerhettem meg. El sem tudják sokan képzelni a laikusok, hogy milyen jelentős műkincsek rejtőznek a Katona József Múzeum raktáraiban.
- Van olyan alkotó, aki mindvégig megkerülhetetlen volt a számára?
- Nincs kimondottan egy művész, aki lenyűgöz. A magyar iskolateremtők, Kondor Béla, Kohán György, Tóth Menyhért, óriási hatással vannak még rám, a külföldiek közül a nagy metafizikus Chirko, vagy Frank Stella, aki még kilencven évesen is meg tudott újulni. Ennyi idősen nyúlt hozzá a műanyaghoz és nagyon naprakész, klassz dolgokat csinál.
- Figyeli, hogy a kortársak merre tartanak?
- Persze, mert érdekel és inspirál, egyik kép hozza a másikat, hogy újragondolj magadban is dolgokat, ezért vallom azt, hogy nyitottnak kell lenni, mert az nem érdekel, aki ugyanazt festi évek óta, mert nincs meglepetés, tudod mire számíthatsz. Mellesleg nagyon tehetséges fiatalok vannak Kecskeméten, fiatal művésztanárok, akik nagyon izgalmas alkotásokat készítenek.
- Azért én mégis feltennék egy kicsit évforduló-zárszámadásos kérdést: elégedett a művészi pályájával?
- Ezen nem gondolkoztam még, mert én soha nem toltam magam. Sok munkám van, a legtöbb jó helyen, magángyűjteményekben, mert a múzeumokban nem bízom. A lényeg, hogy jól érzem magam, kicsit össze kell szedni az erőmet, hogy tudjak dolgozni, de dolgozom és ez a lényeg.
A. Varga Imre
Kecskemét, 1953. július 4.
Mesterei: Goór Imre, Bánszky Pál, Hézső Ferenc.
1987: Kecskemét Város Művészeti díja;
1988: Muraközi János-ösztöndíj;
1999: Kortárs költészet és grafika Országos Grafikai Biennálé díja;
2000: a Kecskemét arcai c. országos pályázat díja. Lengyelországban járt tanulmányúton.
Tagja a Műhely Művészeti Egyesületnek,
a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének
és a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének.
Képek: Gyenes Kata
Szöveg: Rajnai Attila
