- Hetek óta szobafogságban van a fél ország, egy balett táncos, akinél a napi több órás gyakorlás létkérdés, hogyan vészeli át ezt az időszakot?
- Egy balettegyüttes tagjai általában 6-8 óra igen komoly…
A tehetség utat tör magának – Barta Dóra életútja maximálisan alátámasztja e mondás létjogosultságát. Egy banális véletlen sodorta kislányként a balett pályára, de kiemelkedő tehetségét hamar felismerte a szakma, és ő is ráébredt: a balett annyira mélyen a sajátja, hogy kész az életét feltenni rá. Barta Dóra táncművész és koreográfus nem csak Kecskemét büszkesége, hanem országosan is megbecsült és keresett szakember, melyet elismeréseinek sora és szép ívű szakmai karrierje is hűen tükröz.
- Ha jól emlékszem, azt mesélted, kispolgári környezetben nőttél fel.
- No, nem jó. Nem én vagyok a kispolgár. A polgár, az a feleségem családja. Én paraszt és munkáskörnyezetben nőttem fel. Nagyapám paraszt volt, apám meg iparos.
- Az iparost nem kispolgárnak nevezik?
- Hát… nahát… az kispolgár? Te, ahhoz kell egy építmény egy ház, de több szobával… szóval, valami. Nekünk egy szoba-konyhánk volt, az egy kutyagumi. Olyan, hogy épp, hogy elfértünk. Kész.
- Mesélnél az utcáról, ahol laktatok!
…
Kiskun és nagykun ága-boga a felmenői közt, paraszti környezetben nőtt fel, majd festőnek tanult. A kecskeméti művésztelepre került és a Kádgyár adta lehetőséggel beletemetkezik a zománcozásba. Így lelt hát itt otthonra Turi Endre, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely alapítója, ahol végül a fél világ művészei megfordultak és tanultak egykoron egymástól. Egy szakrális alapokon nyugvó, kísérletező élet, folyamatos éberséggel és gondolkodással. Az iskolaalapító még nyolcvanon túl is alkot és egy nagy, összegző kiállításról álmodik.
Andrej Tarkovszkij utolsó filmjének, az Áldozathozatal kezdő jelenetében a főszereplő egy kiszáradt fát ültet el, miközben a kisfiának magyaráz szelíden. Arról beszél, ha minden nap ugyanakkor megöntözi, meg lesz az eredménye. Egy szerzetesi legendát is hozzáfűz, amely szerint a tanítvány három éven keresztül tette meg az utat a száraz fáig a vízzel és este lett mire hazatért. Három év múlva a munkája meghozta gyümölcsét. A példázat elmesélésének végén a főhős kijelenti: a módszeresség, a szertartás nagyszerű dolog, egészen más lenne a világ, ha mindenki így élne.
…
Sietve élünk és közben építünk magunknak egy vizuálisan izgalmas világot, amiről azt gondoljuk, a mi világunk, miközben egyben tévedünk, hogy nem mindenki él ebben a világban, mert egyszerűen távol tartják magukat ettől. Ma a kihagyásos életmódtechnikák korát éljük.
