Uram! Szabadíts meg bennünket e szörnyű időkben!
Ne hagyd, hogy meghaljanak a gyerekeim, a barátaim, a feleségem, Victor, sem azok, akik szeretnek és hisznek benned! Azok sem, akik nem hisznek, mert vakok, azok sem, akik nem is gondolnak rád, mert sorsuk még sosem volt igazán nyomorúságos.
Azok sem, akik ebben az órában reményüket vesztették vagy a jövőjüket, az életüket és a lehetőséget, hogy alávessék magukat akaratodnak. Azok sem, akik telve vannak félelemmel, akik úgy érzik, közel a vég. Akik nem magukat, hanem szeretteiket féltik.
Azok akiknek csakis Te nyújthatsz védelmet. Mert ez a háború a végső háború.
Rettenetes háború. És utána nem lesz se győztes, se legyőzött. Se városok, se falvak, se fű, se fa, se víz a kutakban, se madarak az égben.
Odaadom neked mindenem, amim van. A családomat, akiket szeretek, lerombolom az otthonom, lemondok Kisemberről. Néma leszek, senkivel nem beszélek többé. Feladok mindent, ami ehhez az élethez köt, csak tedd azt, hogy minden olyan legyen, amilyen azelőtt volt, ma reggel és tegnap.
Csak ments meg ettől a halálos, rémisztő állati, kínzó, félelemtől! Igen mindent! Uram! Segíts!
Megteszek mindent, amit ígértem.
Szöveg: Andrej Tarkovszkij, Áldozathozatal című filmjéből.
Fotók: Banczik Róbert, Kecskeméten élő fotóriporter.
