Levegő bontja rajtam apró, csillogó vízgyöngyökre a nedvességet. Némelyik még hűvösen gördülne tovább, már már beleremeg, de kifog rajta a szél. Pimaszkodik a vízzel is. Kézen fogja, nyújtogatja,…

- Na nézd már, itt egy újabb.
- Hol?
- Ott ne, a templomajtó meg a bárpult között.
- Ja, hát az ott Eszter. Nem ismered?
- Nem. Miért kéne?
- Hát a szófestmények...Még mindig semmi?
- Semmi.
- Tájékozatlan vagy.
- Kétlem. Na mondjad már.
- Odaátiságból ideátiság, ideátiságból odaátiság.
- Ne erőltesd magad.
- Szóval rövid, szavak alkotta festmények, amik valahogy máshogy ábrázolnak. Belenyúl az érzékelhető világba, benne kavarog, de ha kicsit alányúl, akkor a jelentéktelent magasztossággal abajgatja, ha kicsit fölé, akkor a változatlan valóságot keresi.
- Panteizmus szaga van. Ezt állítja ő is?
- Kérdezték tőle. Nem volt kész válasza, azt mondta, mit érdekelne engem a költészet maga.
- Mi a fene. Eredeti. És mit tudsz még erről a nőről?
- Hát látod, ifjú középkorú, már nem, de még az sem.
- Fárasztasz.
- Akkor befejezem. Nincs is más fontos.

Egyetlen boldog perc, talán annyi sem, a sok heti készülődés után. Féltve rejtett dobozok, ügyetlenül csomagolt szeretet. Egy ölelés, suta, befejezetlen simogatás. Egy elkapott pillantás, rejteni próbált könnycsepp. Boldog karácsonyt. Szeretlek. Ez az emlék, ez a hangulat mindig vele volt. Ez volt az ő igazi ajándéka. 

A december volt a legnehezebb. Igazán csak ez volt nehéz. Más ország, más szokások, de az ünnep a szívben, ott legbelül lesz igazán ünnep. Emlékezett az otthoni karácsonyokra, a készülődésre, a sok bosszankodás, kapkodás, nevetés, majd este az a pillanat. Nem volt több, csak egy elszálló sóhaj, egy röpke boldog perc. Angyal szállt át a szobán. Látta apja mosolygó, ünnepélyes arcát, látta a megremegő kezét, amikor a lemezjátszó tűjét a sercegő bakelit lemezre igazította. Kattogva, pattogva kezdődött, aztán felcsendült az orgona, megszólalt a távoli, hajdanvolt gyermekkórus. Csendes volt az éj.

- Akasztják a hóhért, milyen érzés újságíróként az interjúalany szerepében lenni?

- Szörnyű. Ültem már szemben újságíróval, de akkor egy munkahelyi projekt volt a téma. Sokkal nehezebb terep nekem, ha magamról kell beszélnem. Aggódva várom, mi kerekedik ki belőle.

- A verseid alapján nem tűnsz introvertáltnak, sokat megmutatsz általuk magadból.

- Nem vagyok zárkózott, könnyen és hamar megnyílok az embereknek, de van…

Fiatal kecskeméti tehetség, aki csendben bontogatja szárnyait közöttünk. Írói kvalitását számos díjjal elismerték már, s nemrégen vette át egy kulturális folyóirat megtisztelő fődíját. Egy megjelent verses kötet és több száz vers után Bajáki Zsani írónői mivolta most van igazán kiforróban. De ki ő valójában?

VILLÁMGYÖKEREK

 

lassan a viilámgyökerek

mélyebb utakat vágnak

a villámok pillanatai

az örökkévalóságnak

hihetetlen hogy nem hiszed

a mennydörgés beszéd

értelem szól értelemhez

megfejthetetlen mesék

helyett világos üzenet

érkezik hallgat a világ

holnapig tart a dermedtség

kellemes múló zsibbadtság

eljön a vihar vége és

az igazságos ítélet

villámlás után szivárvány

ragyogtat zöldet kéket

Ars poetica? Poszt című kötetem egyik versének mottója Hamvas Bélától való: „…csak egyetlen mű van, a megváltás.” Ehhez nincs mit hozzátenni, ebből nincs mit elvenni - vallja Gál Csaba, aki Kecskeméten született és az ÉZI-ben érettségizett, ezért az eddigi négy verseskötete mellett a zenélés, a zeneszerzés szintén az élete része.

- Miért kerültek fókuszba az iskoladrámák?

Az eredetileg pedagógiai-morális szándékkal keletkezett iskolai színjátékok olyan kulturális közegben kezdtek elterjedni, amelyből hiányzott az Európa más országaiban nagy múlttal rendelkező kommercionális és mecénált színházak intézményrendszere, így a drámákat bemutató iskolák fokozatosan egyre inkább e formák helyettesítőjének szerepébe léptek. Magyarországon nem volt nemzeti uralkodó, hiányzott a támogató arisztokrácia, alig volt számottevő városi polgárság: a magyar világi színjátszás keretei megteremtésének feladata ezért az egyházakra, és az…

Ez a (mind az címlapfedél, mind annak írásképe, mind a belső lapon terjengő címszörnyeteg tanúsága szerint is) tudatosan barokkos küllemű és irányultságú könyv egy XVIII. századi kultúrtörténeti folyamat dokumentuma: azt az átalakulást vizsgálja, amelynek során a felekezeti iskoladrámák meghatározó változásokon mentek keresztül a XVIII. századi Magyarországon.
Galuska László Pál: Tükör vagy görbe tükör című könyvéről

- Nyomja már a csengőt, ha a néninek kell valami, mert az ő oldalán rossz! - azzal az ügyeletes nővér már kopogott is vissza a folyosón, ahol az esti műszakváltásra készülődtek. A lány meg csak morgott valamit, hogy hogyne, mikor a görcsbe rándult kezei még most is alig akartak engedelmeskedni az akaratának és a 26 fokban is rázkódott a vékony, kék kórházi takaró alatt. De legalább már nem zsibbadt a teljes teste és ezt jó jelnek vette, talán mégis túléli, ami a mentőben olyan lehetetlennek tűnt, amikor megfeszült izmokkal kapaszkodott a fiatal mentőtiszt barna tekintetébe és elveszítve minden…

“mert ugyan mégis mi a jó abban, ha az emberről időről-időre kiderült, hogy úgy beteg, hogy nem beteg. Hogy minden valós tünet és kínzó fájdalom mögött a nagy semmi áll. Vagyis az agya. Sehol egy kiműthető vakbél, egy kifakadt fekély, elkóricált vesekő.”

Kelj fel, ha szólt a messzi fény,

pörös szádat panasz, szitok,

már el ne hagyja, légy szerény,

és rettegésed is titok

maradjon, mint örök hited,

csalódásod, félelmeid,

könnyet ne csillants senkinek,

mérd pulzusodhoz lépteid,

figyelj, hallgasd dobszó gyanánt,

amint a szíved ver belül,

ne féld a végtelen magányt,

s ha más többé meg nem becsül,

becsüld te csak meg önmagad;

ember voltál, amíg lehet,

emlékezz erre, s nem ragad

el majd a Semmi; csak vezet.

(© GLP)

Annak idején Szegedről költöztünk ide, aztán a sors a szüleimet továbbvitte Debrecenbe. Nem mentem velük. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – mondtam nekik.
Belaktam ezt a várost. Minden hibájával, tömpeségével együtt szerethető. Szeretem apró szégyenlős szépségeit, néha esetlenségét, csámpásságát, minden megmaradt és valaha volt ékességét. Szeretnék itt lakni még sokáig.

Aspetta kedvenc hónapja a május, meg az október volt. Egész évben erre a két időszakra várt, számlálta a napokat, meg buzgón imádkozott, hogy ne legyenek nagyon nagy szelek és biztonsággal a felszínre tudjanak majd kelni. A május volt a szíve csücske. Ekkor tartották a születésnapját. Igaz, csak a szülei halála után tudta meg, hogy nem is ebben a hónapban jött a világra, így  élete nagy részét a bika horoszkópok felesleges olvasásával és az ígéretek beteljesülésének a hiányával töltötte. Jót nevetett amikor kiderült, de nem haragudott senkire, mert mindenki a gyermekének világra jöttéhez közelebb eső…

“mert ami ok nélkül múlik, az bizony nem várakozás. Annak céljának kell lennie, de ami volt, az már soha nem térhet vissza, az a világ emlékké zárult. Egy másikat, egy újabbat, meg nem ismertek, nem ismerhettek, így elképzelésük sem lehetett arról, mire várnak.”

Satuban

 

A fájdalmat tűrni kell, neked pedig élned.

Meglátod majd jobb lesz, s többé nem kell félned.

 

Próbatétel ez is,

mint eddig minden más,

meglátod majd jobb lesz,

s eljön a változás.

 

Viszont most készülj!

Mert koponyád satuban,…

Kecskeméten születtem, de gyermekéveimet Kunszentmiklóson töltöttem. Másodikos voltam, amikor az első, egy versszakos írásom a helyi ifjúsági folyóiratban, a Kunkalapban, osztályfőnököm, Bíró Károlyné, Éva néni közbenjárásával megjelenhetett. Versciklusaim világképe az életkorszakaimhoz köthetőek. Pedagógus lettem, amely nagy kihívást jelentett számomra, de a legnagyobbat, az, amikor daganatos betegséggel diagnosztizáltak. Ezek után még nagyobb szükségét éreztem, hogy törődjek a jövő generációjával. A költészetet viszont mindvégig megőriztem magamban, úgy érzem, ami tollamból a lapokra került, ólomtintával íródott.

Naphosszat képesek voltunk a tanya előtti földön ülni tatával és anyussal. Tíz éves lehettem, a Cilit simogattam, miközben ő a szomszéd macska almából hozzánk keveredett macskakölyköket szoptatta. Tata kihozott egy üveg bort, megbillentette a hosszú nyakú üveget. Fehér kendővel fogta, olyan volt az összhatás, mint amikor a pap áldoz, csak tata nem ivott bele a kehelybe. Teletöltötte anyus vizes poharát, meg a sajátját. Az enyémet félig. Homályos gejzír született a régi kopott pohárban, amiből valamikor apám itta a szörpöt. Mivégett? kérdeztem nagyapát. Tanyaavatót tartunk, nézett boldogan rám és a befont…

Futóhomokként hoz haza az Alföldre a szél, ha eltévelyednék.
Itt sok kis utca és arc nevét, világát is tudom. 
Itt mindig itthon vagyok.
Irodalomszerető író, újságíró, kiadványszerkesztő, sajtószóvivő, rendezvényszervező és marketinges. Nagykőrösön született.
Amint írni tudott, naplót vezetett egy csíkos füzetbe.

itt a nincs a nem és a félig kész terem

mint futóhomok kántálása és akác

az én széthordott toldalékaiban

agyag és méz vonalas színképe

ideges válasz vagy kérdéshiány

néhány szóköznyi huzat sárgán kihúzva

az ígért hóesés helyett

 

az idő és távolság vízszint törés

a szem másik lejtőjén

lassan lépdelő fák

utcasarkok és ablakok

délutáni visszhangja mögött

szögfelezőkre adagolt por

Verseket és prózát írok. Műveimben a tudatfolyam technika és a szimultán ábrázolás interferenciája a jellemző nyelvi vonás. A textúra fotózás számomra az irodalmi kifejezésmód vázlatos és egyszerűsített kiterjesztése. Legfontosabb célom, hogy külföldi kiadót találjak magamnak.

Keserű Józsi nyakát mindig a vállai közé húzta, hátát púposra görbítette. Rövid, gyapjas haja, túlságosan magas homloka, aránytalanul hosszú arca nem volt bizalomgerjesztő. Szemhéját mindig félárbocra engedte guvadt, savószínű, fénytelen szemein. Száját sokszor elnyílva felejtette, ilyenkor nyáladzott egy kicsit. Neki nem kellett reggel hétkor sorba állnia egy bögre teáért, vajas kenyérért, mint a többi ingyenes gyereknek. Nagynénje még tízórait is csomagolt számára, amit rendszerint kedvetlenül nyámmogott el az udvaron a pinceajtó mögé húzódva. Utána csak ácsorgott tovább a falnak dőlve, péklapát kezeiben…

Tanár és író szerettem volna lenni. Sokszor álmodtam róla, de írás közben mindig dohányoztam. A valóságban leszoktam a cigarettáról mire megjelent az első novellám. A nagyszüleimről sokat írtam már. Ők Kecskeméten éltek a Vaspálya utcánál a Ceglédi úton. Ma már a ház nincs meg. Csak a novelláimban létezik. Akár a Kecskeméten töltött gyerekkorom.