- A Bács-Zöldért Zrt. átvészelte a történelem viharait, nemrégen ünnepelte 72 születésnapját. A cég megalakulása óta folyamatosan működik, de ha most a 80-as éveket írnánk, egészen más témákba és egészen más szájízzel avatna be, igaz?
- Igen, nagyot fordult velünk és a komplett magyar mezőgazdasággal a világ. A rendszerváltás előtti időszak igazi aranykorként írta be magát a történelembe. Kimagasló adottságokra épülő, óriási és sikeres iparágnak számított a mezőgazdaságunk. Hazánk Európa éléskamrája volt, komoly igény mutatkozott a magyar terményekre és a szakembereink tudására. A mi kertészeink, öntözési-, termesztési- és állattenyésztő szakembereink dolgoztak szerte a világban, még az arab országokban is. Az 50-es évektől egészen a rendszerváltásig ennek kiszolgálását és koordinálását a 19 megyében működő zöldértek végezték.
Termeltettek, felvásároltak, csomagoltak és azontúl, hogy kiszolgálták a hazai keresletet, exportáltak is. A rendszerből adódóan nem volt konkurenciájuk.
Mi itt az ország közepén az egyik legsikeresebb zöldértnek számítottunk, éves szinten 100 ezer tonnányi friss zöldséget és gyümölcsöt kezelt a cég. A rendszerváltást követően a lakosságellátási kötelezettségünk megszűnt, az export liberalizáció miatt bárki szállíthatott külföldre, így mi a zöldértnél is 90-95%-ban exportra termeltünk és termeltettünk.
A friss, megyei zöldség és gyümölcs nagy mennyiségben és rendszeresen utazott vasúti vagonokban Európa számtalan országa felé. Szállítottunk Németországba, Ausztriába, Angliába, Hollandiába, Belgiumba, a skandináv és Benelux államokba, Szerbiába, Szlovéniába, Horvátországba, Macedóniába. Szerettük a munkánkat, nem csak öröm volt benne dolgozni, de szakmailag is kihívást jelentett és gazdaságosnak is számított.
- A rendszerváltás aztán viharosan megtépázta ezt a kiszámítható kereskedelmet.
- Mindaz, ami addig volt, nem létezett többé vagy átalakult – de nem a jó irányba. A megyei zöldértek nagy része az új eszmerendszer megalkotását és az erre épülő struktúra felállítását követően feloldódott vagy megszűnt. Liberalizálódott a zöldség- és gyümölcskereskedelem, bárki, alanyi jogon foglalkozhatott ezzel az iparággal. A Bács-Zöldért - szinte egyedülállóként - túlélte ezt az időszakot és fennmaradt. Mi ebben az időben friss diplomásként, alkalmazottként dolgoztunk a cégben, és nem tudtunk belenyugodni a gondolatba, hogy megszűnik a munkahelyünk. Ezt sikerült is elérnünk, de áldozatok árán. Az akkori politikai döntések értelmében a zöldértek szövetkezeti tulajdonba (Áfész) kerültek, eleinte az országos Áfész-ekébe, majd felismerve a rendszer nehézkességét, átláthatatlanságát, a megmaradt zöldérteket a megyebeli Áfészekre tulajdonolták. A Bács-Zöldért fő tulajdonosa az Univer és az Integrál Áfész lett, majd a vezetőkkel megegyezve sikerült többségi tulajdont szereznünk.
Kertészmérnökként a hosszútávú döntéseinket, beruházásainkat és a kertésztársadalom jó értelemben vett orientálását a szakmai szempontok szigorú figyelembevételével tudtuk így kedvezően és rugalmasan befolyásolni.
- A szakmaiatlanság alapján való átrendeződés volt az egyik sokk, mely a magyar és a helyi mezőgazdaságot érte. Milyen más romboló tényező volt még?
- A szakirodalom 15-20 évvel ezelőtt kezdett foglalkozni a klímaváltozással, s annak negatív hatásaival, de ez oly mértékben tűnt távolinak, hogy azt gondoltuk, ez még az unokáink számára is csak fikció lesz. Nagyon tévedtünk. A klímaváltozás itt van, teljes valójában a jelen része. Régen is voltak időjárási viszontagságok, de nem ilyen szélsőségekkel és gyakorisággal. S ez a kulcsszó.
Eltűntek a klasszikus évszakok, a tél enyhe, nincs mélynyugalmi állapota a növényeknek, mely hasznos és szükséges lenne. Elszaporodtak a kár- és kórokozók, eddig ismeretlen fajok jelentek meg, s miközben az Unió sorra tiltja be a vegyszereket, új alternatívák híján nem tudunk védekezni a most megjelent kártevőfajok ellen. A hűvös tavasz miatt nem jönnek ki a méhek a kaptárból, ők ugyanis 10 fok alatt nem repülnek, ezért gyakran elmarad a beporzás.
Ha ki is fejlődik a virág, a tavaszi gyakori és erőteljes fagyok épp a nyíló, rendkívül érzékeny ültetvényre sújtanak le, óriási károkat okozva ezzel. Nekünk itt Borbáson 40 hektár kajszibarackunk van, mely elvileg hektáronként minimum 20 tonna gyümölcsöt adna. Tehát 800 tonna kajszibarackot kellene egy szezonban leszednünk, ehhez képest tavaly a fagyok miatt egyetlen kósza darabot sem találtunk, idén pedig jó esetben 8 tonnányi termés lesz.
Ezek rémisztő adatok.
- Erős kürtszó kísérte az ideérkezésemet, ez valamiféle vészjelzés volt?
- A seregélyeket próbáljuk elriasztani, akik komoly invázióban csaptak le a cseresznye ültetvényeinkre. A gyümölcs körülbelül fele ebben az évben is elfagyott, sok a tavaszi, gyakori esőzések miatt megrepedt, azt, ami megmaradt, próbáljuk megmenteni a madarak pusztításától. Bár nem ők jelentik az egyetlen veszélyt, hiszen a nagyon erős napsugárzás és szárazság is tizedeli a termést…
- Az időjárás ilyen jellegű csapásaira nem lehet időben felkészülni?
- Az időjárási előrejelzések korábban 90%-os megvalósulási eséllyel rendelkeztek, ami ma már korántsem mondható el. Ez is fontos bizonyítéka annak, hogy drasztikus változások zajlanak.
Teljesen kiszámíthatatlanná vált az időjárás, mellyel a meteorológiai szakemberek is küzdenek. Ilyen körülmények között nem tudunk tervezni, pedig nekünk minden egyes beavatkozásnál – legyen szó öntözésről, permetezésről vagy akár fagyvédelemről – óráról órára lebontva, pontosan tudnunk kellene, hogy mely területen, mire számíthatunk.
- Ha a jövő megjósolhatatlan, miért nem a védekezésre helyezik a hangsúlyt?
- Mert az minden esetben drága és hosszú a megtérülése. Ma már léteznek kiváló és bevált védekezési technikák, melyeket számos országban eredményesen alkalmaznak. Ezek ára azonban olyan magas, hogy azt mi itt, Magyarországon, az eszköztámogatások ellenére sem tudjuk kitermelni és a fogyasztói árba beépíteni. A Bács-Zöldértnek 120 hektár csonthéjas ültetvénye van, melynek jéghálózása több száz millió forintot ölelne fel. Ez számunkra megvalósíthatatlan. Persze, mi sem ülünk ölbe tett kézzel, hiszen a tétlenség nem fér bele a szakmai etikánkba.
2021-ben 20-22 alkalommal védekeztünk éjszakánként, mely 20 millió forintot emésztett fel. A régi kitermelt gyümölcsültetvények gyökereivel, ágaival, fűrészporral füstöltünk, hőlégbefúvó gépeket és egyéb módszereket alkalmaztunk, de nagyon kicsi siker koronázta erőfeszítéseinket. Szívszorító látvány, amikor szemünk előtt megy tönkre egy-egy időszak teljes munkája.
- Tősgyökeres kecskemétiként még ma is a számban érzem gyermekkorom tenyérnyi, lédús, mámorítóan zamatos kajszibarackjait. Hol vannak ma ezek? A kajszibarack nyom nélkül eltűnt a piacokról.
- Kecskemét évtizedekig világhírű kajszinagyhatalom volt, a 60-70-es években a térségben biztonsággal és nagy mennyiségben termett a kajszibarack. De nem csak a kajszi tűnt el, hanem egy sor őshonos magyar zöldség- és gyümölcsfajta.
Érzékeny mivoltuk miatt kihaltak, nem tudták kiállni az időjárás egyre keményebb próbatételeit.
Ráadásul a politikai alapokon nyugvó, szakmaiatlan döntések következményei miatt sorra zártak be a hazai kutatóintézetek, melyek feladata lett volna, hogy az időjárás-változások okozta kihívásokra felkészítsék a magyar mezőgazdaságot, s a kutatások révén az őshonos fajtákat adaptálni tudják ezekhez. Ez nem történt meg, így német, olasz, francia fajtákat termesztünk, s jobb híján ezek kerülnek a magyar emberek asztalaira.
- Ezek azok a hipermarketekben kapható, csábító külsővel rendelkező, ámde ízetlen zöldségek, gyümölcsök?
- Én 10 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy a multi világ és a fogyasztói társadalom ilyen mértékben zúdul ránk és kebelez be bennünket. Időről időre megrökönyödve teszem fel a költő kérdést: hová lett a szakma? A zöldség-gyümölcs kereskedelemben ma érvényben lévő szabályok a pulton tarthatóság, a vizualitás és az ár. Az számít csak, hogy az áru olcsó legyen, kifogástalan külsejű és sokáig eltartható. Kizárólag az ezen paramétereknek megfelelő terményre nyitott a piac.
Sokan nem tudják, de bődületes mennyiségű friss zöldséget és gyümölcsöt semmisít meg a világ, melyek el sem jutnak a pultokig.
Persze, legyenek szabványok, de azt nem tudom elfogadni, hogy a fogyasztói társadalom a megtermelt zöldség és gyümölcs 30-40%-át - a picit görbe uborkát, a minimálisan sérült répát vagy paprikát, melyek semmit nem veszítenek az élvezeti értékükből -, közvetlenül a leszedés után hasznosítás nélkül kidobja, mert nem felel meg ennek a szakmaiatlan kritériumrendszernek. Ez főbenjáró bűn!
- Mégsem eszünk elég zöldséget, gyümölcsöt és egekben e termékek ára.
- Amíg a tojás, a vad-, sertés- és marhahús, a tej és a hal áfája 5%, addig a zöldség-gyümölcsé 27%. Érthetetlen és hiába tett és tesz erőfeszítéseket a szakma mindezek megváltoztatása érdekében. Az ár nem a termelők miatt magas, ugyanis hiába veszi meg tőlünk a hipermarket 500 Ft/ fél kg áron például a spárgát, ráteszi a minimum 50%-os hasznát, erre jön a 27% Áfa és eljutunk a 900-1000 Ft-os bolti árhoz. A hazai alacsony fogyasztás azonban nem csak az magas áraknak, hanem az életformánknak is köszönhető.
Ma mindenki versenyt fut az idővel, s ott nyer időt, ahol a legkönnyebb. Az egyik ilyen a táplálkozás. Némi idő reményében inkább félkész és késztermékekhez nyúlunk és gyorsan elkészíthető fogásokat választunk.
Alacsony az igény a minőségi, hazai alapanyagokra, azok időigényesebb elkészítésére, az ízek és az étkezések megélésére. Ezek után nincs mit csodálkozni az elkeserítő egészségügyi mutatóinkon.
- Mi a helyzet a munkaerővel? A telephelyre jövet szinte csak cigány embereket láttam a földeken dolgozni.
- A rendszerváltástól a 90-es évek közepéig nem kellett munkaerőhiánnyal számolnunk, elegendő magyar munkavállaló állt a rendelkezésünkre. Aztán a multik, ipari vállalatok és összeszerelő üzemek munkaerő-elszívása hatására gyors ütemben elkezdett kiürülni a kézi mezőgazdasági munkát végző emberek köre. Ezért 2000-től kezdődően erdélyi magyarokat, jórészt tanult embereket foglalkoztattunk, akik megbízhatóan és jól dolgoztak. Majd Románia Európai Unióhoz való csatlakozását követően egyik napról a másikra ismét bajba kerültünk: bár ezek a dolgos emberek ekkor is felszálltak a nyugatra induló buszokra, csak nem nálunk, hanem Ausztriában, Németországban, Svájcban és Angliában szálltak le. Így maradtak az erdélyi, képzetlen, tanulatlan cigányok, akikkel nagyon küzdelmes az együttműködés.
Sok kárt is okoznak, s a havi 250-300 ezer Ft-os keresetük ellenére is motiválatlanok.
Más alternatíva azonban nincsen számunkra. 2000 körül megkerestük a munkaügyi hivatalt, s kértük tőlük, hogy biztosítsanak számunkra 6 hónapra munkaerőt szezonális, mezőgazdasági munkához. A 100 főből első körben 50, majd újabb 45 ember a hétvégi munkavégzésre és a távolságra hivatkozva (pedig biztosítottunk volna számunkra ingyenes buszjáratokat!) távozott az egyeztetésről. 5-en eljöttek hozzánk dolgozni, de 3 nap után őket sem láttuk többé. A magyarokkal már nem is próbálkozunk, munkavállalóink nagyon elenyésző, mindösszesen 15-20%-a kerül ki közülük.
- Itt a Neumann János Egyetem Kertészeti Kara, szakemberek terén is híján vannak?
- Nehéz ma ezt a szakmát szívből ajánlani, hiszen nem kell ahhoz mezőgazdasági tótumfaktumnak lenni, hogy az ember hamar átlássa: igen küzdelmessé és kihívásokkal tarkítottá vált ez a hivatás. A mi időnkben a kertészmérnöki karon egy évfolyamban kb. 100 hallgató tanult, melyből 60-70 százalék biztosan elhelyezkedett kertészként. Most egy évfolyam kb. 30-40 főből áll és jó eséllyel az 50 százalékuk választja diploma után is ezt a szakmát.
Dr. Palkovics András dékán úr törekvései eredményeképpen az utóbbi időben érezhető némi elmozdulás, most kicsivel több hallhatót vesznek fel az egyetemre, mely reményre ad okot.
- Mi jelentheti minderre a megoldást?
- Nagyon nehezet kérdez, s nem is igazán tudok rá adekvát, s főképp egyszerű választ adni. A magyar mezőgazdaságot sújtó problémákra a megoldás több irányból kell, hogy érkezzen, s ezek egyike sem nélkülözhető. Szakmája iránt elkötelezett kertészmérnökként nehezen tudnék abba belenyugodni, hogy a több évtizedes, évszázados magyar zöldség-gyümölcs termesztési tradíciónkat, mezőgazdasági kultúránkat ne folytassuk és hagyjuk az egészet a süllyesztőben elveszni. Ehhez azonban komoly lépések megtétele vált sürgetővé. Az oktatásnál kezdeném: a kertész szakmát újra vonzóvá kellene tenni, a fiatalokat vissza kell csábítani a rendszerbe. Életre kell kelteni a hazai kutatóintézeteket, hogy az időjárási szélsőségekhez alkalmazkodni tudó, magyar fajták kikísérletezése elinduljon és folyamatos legyen.
Nagyon fontos lenne az ágazatot kiemelni, a döntéshozók szakmaiatlanságát felszámolni, s a rendszerbe hatékony, átlátható és rugalmas állami támogatási rendszert becsatornázni. Az időjárási viszontagságok ellen ugyanis ma már léteznek hathatós és bevált védekezési megoldások, technikák, de ezek nagy területen való alkalmazása csak állami támogatással tud megvalósulni.
- Ön miért választotta a kertész szakmát?
- Gyermekkoromban azt terveztem, hogy orvos, sebész leszek. Ám később annak tudata, hogy szakmám gyakorlása közben elveszíthetek gyerekeket is, eltántorított ettől a hivatástól. Én olyan idilli családi körben és varázslatos miliőben nevelkedtem, ami ezt számomra nem tette elfogadhatónak. Így a biológia és kémia szeretete kapcsán jött a képbe a kertészet, mely választásomat az azóta megélt sok-sok küzdelem ellenére sem bántam meg. Van, hogy elkeseredek, de fél óra után már a megoldást, kiutat keresem.
Itt tart az, hogy elidőzhetek egy virágba borult barack ültetvényben, ha látom, ahogy a földeken a paprikák a hűvös idő után magukhoz térnek, amikor figyelhetem egy bogyó élni akarását, növekedését, a spárgát, ahogy megbillenti a sípja a földet – ez mind mind, ennyi év után is örömöt, lelkesedést és motivációt ad.
Szeretek emberekkel foglalkozni: nálunk nagyon sok hallgató megfordul, mesélek nekik, terelgetem őket, lehetőséget adok nekik, hogy megnézzék, megfogják, megszagolják, megkóstolják azt, amiről épp tanulnak. A munkámnak ez a része egyfajta küldetés, ami ugyancsak a szakmához köt.
- Önt segítőkész, önzetlen embernek ismeri a közvélemény, tavaly vette át a Wojtyla Barátság Központ vezetőjétől az Assisi Szent Ferenc-emlékdíjat a népkonyhán tett jószolgálati munkájáért.
- Szeretek segíteni, ahol és akinek csak tudok, segítek, főképp az önhibájukon kívüli okból szomorú sorsra jutott emberek indítanak meg. Épp ezért a Bács-Zöldért Zrt. 13-14 éve minden szezonális zöldségből és gyümölcsből heti rendszerességgel juttat a Wojtyla háznak.
A segíteni vágyás mélyről, a személyiségemből fakad, a lényem sajátja, ezért az nekem legalább akkora örömet okoz.
Szöveg: Várkonyi Éva, újságíró, Kecskeméten él.
Fotók: Gyenes Kata, kecskeméti fotográfus.
