Galuska László Pál: Tükör vagy görbe tükör című könyvéről
- Miért kerültek fókuszba az iskoladrámák?
Az eredetileg pedagógiai-morális szándékkal keletkezett iskolai színjátékok olyan kulturális közegben kezdtek elterjedni, amelyből hiányzott az Európa más országaiban nagy múlttal rendelkező kommercionális és mecénált színházak intézményrendszere, így a drámákat bemutató iskolák fokozatosan egyre inkább e formák helyettesítőjének szerepébe léptek. Magyarországon nem volt nemzeti uralkodó, hiányzott a támogató arisztokrácia, alig volt számottevő városi polgárság: a magyar világi színjátszás keretei megteremtésének feladata ezért az egyházakra, és az általuk működtetett felekezeti tanintézményekre hárult. Feltűnő, hogy a látszólagos nemlét hogyan fordul át szinte egyik pillanatról a másikra a gombamód szaporodó vándortruppok kirajzására, majd a világi kőszínházak és helyi társulatok sokaságának megszületésére. Az Európai folyamatokkal egy időben bontakozni kezdő középkori magyar színházi kultúra Mohács utáni többszázados tetszhalálát követően mindössze 50-60 év alatt szinte viharos gyorsasággal éri utol (és nem egyszer hagyja is le) a szerencsésebb történelmű országok hasonló törekvéseit.
Az iskoladrámák átalakulása a külső elvárásoknak megfelelően indult meg. Témaviláguk, a közönség elé vitt művek meghatározó műfaji súlya a XVII. századi kezdetekhez képest teljesen átalakult, és a XVIII. század végére a művek valamint szerzőik a kibontakozni kezdő világi színház és dráma fejlődési folyamataiba olvadtak. Az első világi társulatok színészei, szerzői bevallottan maguk is egykori felekezeti iskolai diákok, akik a színház és a dráma iránti érdeklődésüket, elméleti és gyakorlati ismereteiket saját egyházi iskolai intézményük falai közül hozták magukkal.
- Mi eredményezte a vígjátékok elszaporodását az iskolai előadásokon?
- Az átalakulásnak külső és belső indítóokai voltak. A külső indítóokok között megemlíthetjük a többé-kevésbé rendszeres iskolai színjátszás által kinevelt közönség fokozódó elvárásait a szórakoztató jellegű, világi témájú darabok iránt, amelyek közül lassanként a komédia vált a legkedveltebb műfajjá. Az őket körülvevő közösség jóindulatától egyre erősebben függő felekezeti iskolák kénytelenek voltak alkalmazkodni az elvárásokhoz. A belső okok között talán az egyik legfontosabb tényező, hogy a drámákat színre vivő tanárok maguk is mindjobban ki akarják magukat próbálni a sikeres és hatékony színpadi megjelenés tekintetében. Ennek az átalakulásnak a szerző szerint az egyik legmarkánsabb jele a műfajváltás mellett az a tény, hogy a felekezeti iskolai tanárok által színre vitt darabokban népi hiedelemalakok jelennek meg, ami korábban elképzelhetetlen lett volna egy pedagógiai célú produkcióban.
- Mi a könyv legfőbb mondanivalója?
- Talán az, hogy hazánk felekezeti tanintézményeiben a népi és az ún. „magas” kultúra az iskolai színpadokon találkozott egymással, és ennek a találkozásnak a legfőbb kereteit a népi hiedelemalakokat szerepeltető vígjátékok adják.
- Mi indokolja a címválasztást?
- A görbe tükör képe Szenczi Molnár Alberttől ered, aki a következő módon írt a vígjátékról Dictionarivm Latinovngaricvm Ungaricolatinum… (1604) című szótárában: „Oly jatec, melyben bizonyos szemelyec, ez vilagon minden féle rendnec, erköltsököt, szokasokat, mint egy tükörben elö mutattyac.” Emblematikus ábrázolásán a komédia nőalakként tűnik fel, aki tükröt tart az alakoskodó elé, s abban megláthatjuk annak valódi arcát. A Szenczi-féle definíció arisztoteliánus, közvetve Cicerótól ered, és pontos komédiafogalmat tükröz. Más emblematikus ábrázolásokon az alakoskodó felé a mezítelen Diké (az igazság istennője) fordít egy fáklyát, s mindent leleplező és megmutató görbe tükröt maga Pallasz Athéné tartja kezében. A komédia az igazság fénye, és a bölcs gúny torztükre segítségével leplezi le a csalást.
- Hogyan kerülhettek egyházi személyek által írt színpadi játékokba garabonciások, antik istenségek és kísértetek?
- Bár a kortárs publikum nagy érdeklődéssel szemlélte a hiedelemlényeket, a szerzetes- és felekezeti tanárok nem követhették el azt a hibát, hogy egy népi hiedelemalakot valóságosnak „ismerjenek el” (ezt nem tette lehetővé egyházi, papi és tanári funkciójuk), ugyanakkor nem is tagadhatták nyíltan ezek létezését, mert akkor az őket támogató közösséggel kerültek volna szembe. A patthelyzet megoldásaként a szerzők és színre vivők komédiáikban hiedelemalakok álorcájában, mulatságos módon ábrázolt csalókat szerepeltettek, ill. a letűnt antik világ egykorvolt isteneit léptették fel groteszk megjelenítésben. Ez a törekvésük a közönség részéről azonnal megértésre és élénk helyeslésre talált, mivel a széles körben ismert álhiedelemmondák szereplőinek és témavilágának hasonló volta könnyen létrehozta azt az „asszociációs nyalábot” amelyek összefüggéseiben a szövegek, a színpadi játékok működőképeseknek bizonyultak. Megállapítható, hogy a hiedelemalakok komédiabeli szerepeltetése több célt is szolgált: egyrészt a közönség dramaturgia iránti nyitottságát, másrészt a rejtettebb erkölcsi tanító szándék befogadhatóbbá tételét. Ugyanakkor fokozta a dráma színi hatását, erősítette a szórakoztató funkciót, ezáltal növelte a rend (vagy a felekezet) népszerűségét is.
- Hol kezdjük olvasni a könyvet?
- Mindenki máshol. Az alapos emberek természetesen a könyv első lapjain kezdjék. Akiket az érdekel, milyen kép alakult ki a korabeli átlag magyarban a különböző hiedelemalakokkal (garabonciásokkal, a karneváli figurákkal vagy a kísértetekkel-visszajárókkal) kapcsolatban, azok számára a második, harmadik, negyedik főfejezetet ajánljuk. Akik a műfajtörténeti szempontból érdekeltek, azok az első és a negyedik fejezetben találhatnak barokk műfajelméleti összegzéseket. Azonban azt fontos megjegyezni, hogy a kötet nem csak műfajtörténeti és összehasonlító néprajzi, hanem elsődlegesen színháztörténeti munka kíván lenni, és a színháztörténeti vonulat a szöveg egészében válik láthatóvá.
- Mi lehet az oka annak, hogy a dráma át- és túlélt évszázadokat?
- A dráma a közösséghez szól. Akkor is a közösséget szólítja meg, amikor már a szerző által aktuálisnak gondolt problémák elenyésznek. Az aktualitást a drámaiság tartja fönn, ennek köszönhető, hogy minden igazi drámai szöveget a magunkénak érzünk. Amikor a legkorábbinak vélt dramatikus alkotást, Istár pokoljárását olvassuk a 2000 évvel Krisztus előtt Assur-bán-apli király ninivei könyvtárából, megérint bennünket kívánatos Istár szépasszonyos hetykesége, és a mellőzött Ereskigál féltékeny dühe. Érezzük és értjük Antigoné gyászát, Oidipusz szorongását és kétségbeesését, Hamlet habozását és Csongor sóvárgását. Nincs ez másképp a XVIII. század magyar iskolai komédiái esetében sem. Gondoljuk csak el: a három nagy klasszikus drámaírónk, Katona József, Vörösmarty Mihály és Madách Imre is piarista diák volt, a tanító szerzetesek iskoláiból sajátították el a dramaturgiai alapokat. Nyilván megfelelő volt a táptalaj ahhoz, hogy ilyen hatalmas lombozatú őrfákká terebélyesedjen munkásságuk a magyar drámatörténet útján.
- Van-e a drámának létjogosultsága napjainkban?
- A kérdést maga az élet válaszolta meg. Pandémia kellős közepén (habár annak egyelőre viszonylagosan nyugodt viharszeme alatt) élünk. Láttuk a felkavaró képeket az itáliai járványról. Körülvesz bennünket a drámaiság, és hajlamosak is vagyunk az egyes élethelyzetekben színpadiasan viselkedni. Még inkább így volt ez a színpadiasság korában, a barokk és a késő-barokk korban, amikor az épületektől a ruházatig szinte minden a színi hatást szolgálta. A színház és a dráma a liturgiából eredeztethető, szinte minden bonyolultabb ősvallás (még inkább az intézményesült vallások) szertartástrendje hordoz teátrális elemeket. Először Loyola Szent Ignác figyelt fel arra, hogy mennyire fontos a dráma az emberi életben (ennek illusztrálása Lelkigyakorlatok c kézikönyve is ahol a világegyetem terei drámai színterekként jelennek meg), majd Szent Ignác nyomán a jezsuiták példájára más katolikus rendek, s végül a protestáns felekezeti iskolák is bevonták a drámaoktatást és játékot tanítási programjukba. Könnyen hihetnénk azt, hogy ezek az iskoladrámák valamennyien száraz és tintaszagú olvasmányok, ám ezt nem így van. Többet közülük (pl. Csokonai Karnyónéját) ma is sikerrel játszanak a színházak, és valószínűleg – némi leporolás után – még számosabb lenne alkalmas a mai közönség számára ezekből a jóízű szép magyarságú vígjátékokból.
- Miért fontos napjainkban a dráma, mikor így is van elég probléma?
- A dráma nem a problémákat szaporítja, hanem sajátos eszközökkel keres vagy kínál megoldást a világ bajaira. A tragikum, a komikum vagy a tragikomikum hatására bekövetkező katarzis elmossa a lélek hordalékait, és helyet ad a teremtő energiák áradásának. A színpadon a probléma mintegy lecsupaszítva, letisztult állapotban jelenik meg: megkönnyíti a felismerést, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy mindenki a saját nehézségeinek megoldására használja az előadásból származó erőt és lendületet.
- Miért tartottad fontosnak pont ezt a korszakot elemezni? Mit mondhatna a ma élő ilyen korú iskolás fiataloknak ez a tanulmány, akik már a Z generáció tagjai, és nem biztos, hogy olvasással meg lehet őket mozgatni?
- Ez a kötet nem a legkönnyebben olvasható, vagy inkább azt mondanám, hogy van könnyebben és nehezebben olvasható része. A téma ismertetéséhez és keretezéséhez kénytelen voltam alapos és részletekbe menő irodalom- és drámatörténeti fejtegetésekbe bocsátkozni, de a drámákról szóló fejezetek már mindenképpen olvasmányosabbak: itt találhatók a hiedelemalakok kultúrtörténeti, összehasonlító (komparatív etnográfiai) szemléletű bemutatásai és magukat a komédiákat is itt tekintjük át alaposabban. A „komparatív etnográfia” talán elriasztó név, valójában egy rendkívül izgalmas tudományterület. Ne feledjük el, hogy Bram Stoker, mielőtt megírta a Drakula gróf rémtetteit, maga is etnográfiai tanulmányokat folytatott, és segítségül is hívott olyan híres néprajztudósokat, mint a hindu vámpírhiedelmeket feltáró Richard Burton, vagy a magyar Vámbéry Ármin (őt egyébként „Armenius” néven maga Van Helsing professzor, a regény egyik meghatározó karaktere is megemlíti a cselekmény során). Ismert többek között még Joseph Campbell neve is, akinek komparatív etnográfiai és mitológiai tanulmánya, Az ezerarcú hős olyan nagy hatással volt egyik tanítványára, bizonyos George Lucas nevű fiatalemberre, hogy tanára könyvének karaktertipológiája és cselekménystruktúrája fölhasználásával építette föl ikonikussá vált története, A csillagok háborúja egész háttéruniverzumát. Szerintem nem igaz, hogy a Z generációt nem érdeklik a könyvek: ennek cáfolata a rendkívül termékeny Tolkien vagy G. R. R. Martin hatalmas világsikere. Csupán érdekessé kell tenni a számukra a témát. Nem volt ez másképp régen sem, csak talán az ingerküszöb volt alacsonyabb. De a titkok iránt azóta is fogékonyak maradtunk, és ez a könyv, a Tükör vagy görbe tükör tele van titkokkal is.
- Kinek ajánlod egyáltalán?
- Valljuk be: a kötet megköveteli a témák iránti érdeklődést és az alaptudást. Nyilván leghatékonyabban az irodalom- dráma- vagy színháztörténész olvasó fogja forgatni. De igyekeztem úgy megírni, hogy bárki megérthesse, akit érdekel a színház, a dráma, vagy a népi hiedelemvilág, netán a XVIII. század iskolai kultúrája. Szívem szerint mindenkinek ajánlom, az eszem azt súgja, hogy elsődlegesen a szakmai közönség figyelmét hívjam fel rá. Mint szerző, azt szeretném, hogy minél többen olvassák, mint emberbarát, azt, hogy aki olvassa, jól érezze magát közben, és a tudás megszerzésének felemelő érzésével csukja össze a végén.
- Mi lehet az üzenete a mai színházak számára?
- A kutatás egyik legfontosabb inspirálója, Kilián István dráma- és irodalomtörténész professzor gyakran fejtegeti előadásaiban, hogy a XVII., de még inkább a XVIII. századi iskoladrámák a mai színházak számára olyan gazdag kincsesbányát nyújthatnának, amelynek eddig még csak a töredékét bányászták ki. Ezek a szövegek – nyilván megfelelő dramaturgiai munka után – egészen biztosan nagyon jó szövegkönyvi alapot nyújthatnának modern előadások számára. Ne feledjük: a leggyakrabban játszott szerzők egyike még ma is a XVI. századi William Shakespeare. De más üzenetet is hordoznak az iskolai színjátékok a mai színházaknak: hogyan lehet kevés pénzből, jórészt amatőr szereplőkkel sikeres drámai előadást létrehozni. Hogyan lehet az elődök munkáiból olyan darabokat purgálni, amelyek kielégítik a közönség elvárásait, de a rendelkezésre álló lehetőségek keretei közé illeszthetők. Talán megalkuvásnak tűnhet ez, de egy nagyhatású színre vivő csodákat tud művelni. Történelmi tény: a piarista rendet azután hívták meg Szegedre, hogy a város főbírája, Temesvári János, 1715-ben Kecskeméten megtekintett egy iskoladrámai előadást, és teljesen ennek hatása alá került. Ez ma is jó karrier-sztori.
- Maradjon a fogyasztás érdekében a komédia?
- A fogyasztás érdekében? Miért baj, ha egy színházi előadás fogyasztható? A komédiák már mintegy kétezer-hatszáz éve ízesítik meg a számunkra az életigazságokat. Attól, hogy valami kellemesen fűszeres, még lehet hasznos vagy akár egészséges is.
Lejegyezte: Révész Aliz, szabadúszó újságíró
