A képpárok egy része digitális fényképezőgéppel készült, multiexpozícióval, míg másik felük archaikus technikával, a cianotípia eljárásával. A koncepció célja: bemutatni, milyen szépen megfér egymás mellett a legújabb kori az archaikussal, az alkotó kéz munkája a digitális technikával; s ötvözetükkel egy egységes, különleges hangulatú városképet adni, más szemszögből láttatni a szülővárost.
A multiexpozíciós technika lényege, hogy egyetlen képet készítünk oly módon, hogy ugyanarra a képkockára többször exponálunk. Az expozíciós értékek lehetnek azonosak vagy teljesen eltérőek is, attól függően, hogy a végső képen mit szeretnénk bemutatni.
Vannak akik ezen technikát képszerkesztő program segítéségével képrétegek egymásra helyezésével érik el. Én a magam részéről jobb szeretem már a fényképezés során létrehozni a képet. A sorozat elkészülte alatt mindvégig ragaszkodtam ahhoz, hogy az egyes felvételek egymásra helyezése a helyszínen, az adott témát látva és megfigyelve készüljön el. Számomra így állt össze a kép, a jelenben. Sok részletből egy képkockává.
Kétségtelen, az eredmény jóval pontosabb, kevesebb hibát tartalmazó kép lesz, amennyiben az egyes rétegeket számítógép előtt ülve helyezzük egymás fölé. Én magam abból indultam ki, hogy valaha a multiexpozíciót az analóg gépek filmtovábbítási hibájaként fogták fel. Amikor egy kockára véletlen több expo került. Ennek a történeti előzmények az ismeretében szerettem volna a hiba lehetőséget én is valamennyi képbe beleszőni. Mindezen eshetőlegességgel számolva a képeket tudatosan szerkesztettem. A Városházához vagy a főtéri templomokhoz előre átgondolt koncepcióval érkeztem.
Magam előtt láttam a tornyok dőlés szögét, sorrendjét; magam előtt láttam a művészetek kútjának egymásba olvadó kerek érméit.
Változó, hogy egy-egy felvétel hány exponálás eredménye, ezt mindig az adott téma határozta meg. A képkockák számát előre átgondoltam, s a fényképezés során gyakran visszafelé számoltam magamban s ha az utolsó kockánál mégsem állt össze a kép, kezdtem elölről. Akkor vált teljessé a kép, mikor az utolsó exponálás során úgy éreztem, sikerült, amit szerettem volna. Visszaadni egy téma több szempontból körbejárt lényegét.
A képeim alkotása során arra törekedtem, hogy amit a befogadó lát, az ne önmagában a Nagytemplom tornya vagy a Városháza boltíve legyen. Az is legyen, de más is. Több annál. Hogy érzelmeket közvetítsen.
Az otthon lenni a nagyvilágban érzését.
A képek másik része archaikus technikával, a cianotípia eljárásával készült úgynevezett kéknyomatok avagy napnyomatok.
Az eljárást s az általa közvetített színvilágot, a képek születésének mikéntjét megismerve, azonnal tudtam, hogy a multiexpos képsorozatot szeretném „lefordítani” a cianotípia nyelvére. Így vált igazán teljessé a városkép sorozat.
A már elkészült digitális képeket képszerkesztő programmal először átfordítottam monokróm inverz képekké, majd horizontálisan tükröztem. Az így kapott képet a helyes tónusok elérése érdekében szerkesztettem. Végül fóliára nyomtattam, s a lap nyomtatott oldalát a fényérzékeny felülethez illesztve tettem a másolókeretbe. S a napfényre téve exponáltam.
Innen az elkészült képek általam is használt neve: napnyomatok.
A városképek a saját kezem munkája által elevenedtek meg. A képek a tavaszi napfény hatására keltek életre. Különös értéket adott ezen alkotó folyamatnak, hogy mindez már abban az időszakban történt, mikor a város nagy része elzárva élt a meghozott járványügyi szabályozások folytán.
A belvárosi társasház első emeletén éledt fel nap, mint a város, miközben mi magunk a négy fal közé lettünk korlátozva.
A cianotípia nem ezüst alapú, archaikus fényképészeti eljárás, mely kontakt másolatok készítésére alkalmas. Magát az eljárást egy angol csillagász, Sir John Frederick William Herschel publikálta 1842-ben. Színe jellegzetesen kék, bár színezni is lehet, így barna, zöld és fekete változatai is ismertek. Az egyszerűbb eljárás kék alapon fehér vonalakat eredményez. Régen tervrajzok fénymásolására alkalmazták. Rendkívül tartós. Felülete általában matt, a papír rostjai nem fedettek, ezért faktúrája jól látható.
Gyenes Kata Kecskeméten él. Szeretetből fotóz.
Muzsika: Accord Quartet és Szabó Csaba.
Design, logó: Ábrahám János
